Audio eszközöket a fa alá! A megfizethetőbb modellek közül válogattunk

ajándék karácsony fiatal pár
Vágólapra másolva!
Az emberiség audio eszközök iránti lelkesedése töretlen! Jöhet bármilyen válság, krach, a fejhallgatók, soundbarok, hangládák és egyéb hasonló ketyerék iránti kereslet nem csökken. Ez persze érthető, hiszen az ilyen masinák óriási segítséget nyújthatnak filmezés, tévézés zenehallgatás vagy videójátékozás során.
Vágólapra másolva!

Egészen hihetetlen nagyságú ebből fakadóan a választék ebben a szektorban, és nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy gyakorlatilag minden termékkategóriában megtalálhatóak az olcsóbb, megfizethetőbb modellek is a méregdrága, nagy tudású, valóban szuperinnovatív darabok mellett.

Fejhallgató - TCL MTRO200

A nagyon komoly háttérrel rendelkező óriási elektronikai cég elsősorban a televízióiról ismert, de a kínai konszern a tévék mellett nagy figyelmet fordít az audio eszközökre is. A TCL MTRO200 erre egy tökéletes példa, és ez a termék egészen pontosan a vezetékes fejhallgatók táborát erősíti. A telefonokhoz, médialejátszókhoz, monitorokhoz vagy televíziókhoz egy 3,5 mm-es jack segítségével csatlakoztatható, a vezeték hossza pedig 120 centiméter. Még arra is maradt energiájuk a mérnököknek, hogy a kábelen egy könnyen elérhető, jól használható kezelőpanelt is elhelyezzenek.

TCL MTRO200, fejhallgató. Forrás: Origo

De a lényeg az, hogy hogyan szól, és e tekintetben a termékre nem lehet panasz. A basszusok teltek, a hangzás erőteljes és tiszta, a hangerő pedig kellően nagy. A hab a tortán, hogy sok mai fejhallgatótól eltérően ez a zárt, over ear, azaz fület borító készülék egészen jól is néz ki. Az ára ráadásul egyáltalán nem vészes, ugyanis már durván 5000 forintért megvásárolható.

Hangprojektor - Edifier MG300

A hangprojektorok bő másfél évtizede jelentek meg, és ezen idő alatt gyakorlatilag bedarálták az úgynevezett otthoni audio eszközök termékcsaládját. Nyugdíjba küldték a hagyományos házimozi szetteket, mikro tornyokat, valamint a mini hifiket egyaránt. Nem is meglepő, hiszen kevés helyet foglalnak, és vannak köztük olyanok, amelyek egészen jó megszólalást produkálnak. A meglepően olcsó, durván 20 000 forintért beszerezhető Edifier MG300 is ebbe a csoportba tartozik. A hangereje meglepően nagy, és a tisztasággal sincsenek problémák, valamint a tapasztalataink szerint az eszköz a zavaró hanghibáktól megkímél.

A termék kifejezetten dizájnos külsővel bír. Forrás: Origo

A hagyományos kábeles módszer mellett a vezeték nélküli kapcsolat megteremtésére is alkalmas, a Bluetooth technológia támogatásának köszönhetően. Emellett egészen egyedi dizájnnal bír, amely főleg a fiatalok számára lehet vonzó.

Valódi vezeték nélküli fülhallgató - Xiaomi Redmi Buds 3 Lite

Az úgynevezett valódi vezeték nélküli fülhallgatók néhány év alatt gigantikus népszerűségre tettek szert Magyarországon épp úgy, mint a világ más tájain. Az ilyen termékek sajátossága, hogy egyáltalán nem használnak kábelt, az adatokat Bluetooth kapcsolat révén, vezeték nélküli úton kapják a kompatibilis eszközökről. Ez lehet tv, telefon, számítógép vagy projektor akár.

Xiaomi Redmi Buds 3 Lite. Forrás: Origo

A választék ilyen típusú eszközökből ma már óriási, és szerencsére elérhetőek a márkás, de olcsóbb darabok is. Ezek egyik tipikus képviselője a Xiaomi Redmi Buds 3 Lite, amely akár már 7000 forintért beszerezhető. A töltés egy hordozható tokon keresztül történik, és összesen 18 órányi üzemidő érhető el úgy, hogy rá kellene dugni a hálózati áramforrásra. Az eszköz rendelkezik integrált mikrofonnal is, és így telefonhívások lebonyolítására is alkalmas. A tapasztalataink szerint kényelmes, nem nyomja a fület és nem is esik ki belőle, és hozza a termékcsaládtól elvárt hangminőséget.

Mélynyomós hangrendszer - Genius SW2.1 300X

A hagyományos, több komponensből álló ultrakompakt szettek a számítógépezők körében még mindig népszerűnek számítanak. E modellek jellemzően kicsik, könnyűek, viszonylag kevés helyet foglalnak, de akad köztük olyan, amelynek a hangminősége teljesen rendben van, és még az áruk sem vészes.

Genius SW2.1 300X hangrendszer. Forrás: Origo

Tapasztalataink szerint a Genius SW2.1 300X egy ilyen berendezés, köszönhetően annak elsősorban, hogy a két hangfal mellett egy különálló mélyláda is a termék szerves részét képezi. A 2.1 csatornás szett maximális névleges kimeneti teljesítménye 10 watt, ami egy íróasztalra tökéletesen elég lehet. A Bluetooth alapú kapcsolat megteremtését nem teszi lehetővé, viszont cserébe nem is kerül sokba, hiszen 12 000 forintért megvehető.

Hordozható Bluetooth hangszóró - Philips 1505 TAS1505B

A hordozható, azaz akkumulátorról is működtethető, kompakt audio berendezések, az úgynevezett Bluetooth hangszórók tökéletes karácsonyi ajándékként funkcionálhatnak. Az ilyen termékek fiatalok, idősek, nők és férfiak számára is hasznosak lehetnek ugyanis.

Philips 1505 TAS1505B/00 Forrás: Origo

A Philips TAS1505B tipikusan egy ilyen eszköz, és ez a nagy megbízható gyártótól masina nem is drága, hiszen 9000 forintért haza lehet vinni. Ezért a pénzért az ember egy olyan terméket kap, amely támogatja a Bluetooth 5.0 technológiát, és maximális kimeneti teljesítménye 5 watt, ami ebben a kategóriában egész magas hangerőt garantál. 480 mAh-s akkumulátora USB-C porton keresztül tölthető, az üzemidő pedig elérheti a 8 órát is, ami szintén egész jó eredménynek minősül. A gyakorlati próba során azt tapasztaltuk, hogy egészen jól szól, és az IPX7 minősítés arról tanúskodik, hogy abba sem hal bele, ha kicsit megázik. Abszolút jó vétel!

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!