Megkaphatja a kegyelemdöfést a CCleaner

microsoft windows pc manager
Összefogja egy appban a PC takarításával és teljesítményének javításával kapcsolatos funkciókat a PC Manager
Vágólapra másolva!
Végre egy hasznos előtelepített program is érkezhet a Windowsokba.
Vágólapra másolva!

A Windowszal érkező előtelepített alkalmazások jókora része nem örvend nagy népszerűségnek, a helyzetet súlyosbítva ráadásul a Windows 8 óta harmadik felek által készített appok is megtalálhatóak a repertoárjában, például a Spotify és az Instagram is rutinszerűen felbukkannak a telepítése után.

Összefogja egy appban a PC takarításával és teljesítményének javításával kapcsolatos funkciókat a PC Manager Forrás: Windows Latest

Most nagy csendben a Microsoft egy ténylegesen hasznos alkalmazás nyilvános tesztelését kezdte meg, a PC Manager a közismert CCleaner alternatívájának mondható. A szoftverrel felszabadítható a lefoglalt rendszermemória egy része, törölhetőek a szükségtelen állományok a háttértárról, leleplezhetőek és letilthatóak a számítógép elindulását lassító programok. Emellett a „potenciális problémák" részben megpróbálja visszaállíttatni alapértelmezett böngészőnek a Microsoft Edge-et, amit egyes felhasználók irritálónak találhatnak.

A PC Manager funkciói a memória felszabadítását leszámítva valójában már régóta elérhetőek a Windowsban, csak a felhasználók java nem tud róluk, mert erre-arra szét vannak szórva.

Az új alkalmazás valójában csak egy helyre gyűjti a lehetőségeket.

A szoftver nyilvános tesztverziója a Windows 10 és a Windows 11 összes hivatalosan támogatott verziójával kompatibilis, elsőként Kínában vált elérhetővé, a szélesebb körű debütálásának várható ideje nem ismert.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!