Vágólapra másolva!
Kipróbáltuk, hogy mire képes a Hewlett-Packard alsó kategóriás digitális fényképezőgépe. A kizárólag alapfunkciókkal felvértezett HP Photosmart 320 jól megbirkózik a számára kiszabott funkciókkal.
Vágólapra másolva!

A HP az idei nyáron számos digitális fotóterméket, többek között három új digitális fényképezőgépet is bemutatott, amelyek a 320-as, a 620-as és a 720-as típusjelzést kapták. Mostani tesztünkben a legkisebb (és legolcsóbb) modellt, a Photosmart 320-as tudását vizsgáljuk.

Paraméterek

Forrás: ORIGO
kezdő felhasználók számára

Az optikai kereső mellett helyezkedik el a bekapcsológomb, ez alatt pedig a digitális zoom, illetve az önkioldó aktiválására szolgáló billentyű található. Innen jobbra, a kijelző felett a képminőség szabályozására szolgáló "csillag" gomb, illeve a vaku ki-be kapcsoló billentyűje helyezkedik el. A kijelző alatt lévő gombok funkciói balról jobbra haladva: a bal szélen az "Easyshare", amely a képek későbbi feldolgozását hivatott megkönnyíteni, ugyanis itt képenként megadhatjuk, hogy majd a PC-re történő csatlakozást követően egy vagy két nyomat készüljön automatikusan a fotóról, illetve az előzetesen felvitt e-mail címek közül is kiválaszthatjuk azokat, amelyekre majdan a képeket továbbítani kívánjuk. E funkció használatához azonban szükség van egy külön megvásárolható dokkolóra. A középen lévő három gombbal (balra és jobbra nyíl, illetve az OK) a menüben való barangolás történik, a tőlük jobbra elhelyezkedővel pedig az LCD-t kapcsolhatjuk ki és be.

Forrás: ORIGOA HP új digitális fényképezőgép-sorozatának legkisebb tagjával háromféle minőségben lehet JPEG formátumú képeket készíteni. Az "egycsillagos" minőség 640x480 pixeles képet takar, amelyből a 8 megabájtos belső memóriában 70-100 darabot lehet eltárolni. A középső minőségi fokozat 1650x1250 pixeles kép készítését teszi lehetővé, ebből átlagosan 10-14 fér el a belső memóriában. A legjobb minőség kiválasztása esetén a felbontás azonos az előzőleg említettével, ám ekkor a tömörítés mértéke alacsonyabb, így ekkor legfeljebb 5-7 kép fér el a gépben.

Az aktuális minőségi szintet mindig csillagokkal jelzi a gép, ezek között váltani is az LCD feletti csillag gombbal lehet. Az alapértelmezett minőségi beállítás két csillag. A 320 exponálóbillentyűje mellett egy másik gombot is találunk, ezt lenyomva legfeljebb 30 mp hosszúságú, hang nélküli videofelvételeket rögzíthetünk AVI (Motion JPEG) formátumban.