A Facebook vezére karddal fenyegette a kollégáit, mások nőket bántottak vagy kukkoltak

Facebook, érdekes, tény, Mark, Zuckerberg
2010-ben készítettek egy filmet Mark Zuckerbergről, és a Facebook alapításáról. Zuckerberg gyűlöli a filmet, és hazugnak tartja.
Vágólapra másolva!
Azt olykor már szinte természetesnek vesszük, ha a popsztárok, rockénekesek, színészek, modellek, vagy úgy általában a celebek botrányos ügyekbe keverednek. Azonban a nagy cégek befolyásos elnökeitől vagy vezető pozícióban lévő emberektől azért nem igazán várná ezt el az ember. Főleg, ha a tech szektorról van szó, amelyről hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy mégiscsak egy olyan iparág, ahol olyan magukba forduló "kockák" dolgoznak, akiknek eszükbe sem jutna balhékba keveredni.
Vágólapra másolva!

Azonban az igazság ettől nem is állhatna távolabb. Az elmúlt időszakban számos olyan ügy borzolta a kedélyeket, amelynek központjában az amerikai technológiai cégek vezető beosztású személyei álltak. Sokszor pedig olyan emberek, akik ráadásul olyan imidzset építettek fel, amely miatt a cselekedeteik szó szerint sokkolták a nagyvilágot.

Zuckerberg, a ninja

Mark Zuckerberg a Facebook vezetőjeként és első számú döntéshozójaként jelenleg a világunk egyik legnagyobb hatalmú embere. De bizony könnyen meglehet, hogy ez a hatalom nem jó kezekben összpontosul. Zuckerbergről sokáig az a kép élt, hogy a világtól elrugaszkodott, de alapvetően kedves fickó, aki szeretne megmaradni "egyszerű embernek", egynek közülünk.

A közelmúltban viszont egy egykori kollégája, Noah Kagan arról számolt be, hogy véres kezű diktátorként irányította az ügyeket a cégnél.

Elárulta, hogy Zuckerberg rendszeresen ordítozott, de a legmegdöbbentőbb az volt, amikor egy karddal érkezett az egyik megbeszélésre.

Mark Zuckerberg egy jólelkű, kedves fiúnak tűnt sokáig; legalábbis ezt akarja elhitetni Forrás: Getty Images/2010 Getty Images/Justin Sullivan

És nemcsak letette egy sarokba, hanem

hadonászni kezdett vele, és azzal fenyegette a munkatársait, hogy a karddal fogja megsebezni őket, ha nem teljesítik a parancsait.

Bill Gates és a zaklatási ügyek

A Microsoft egykori vezére a médiában mindig úgy jelent meg, mint egy visszafogott férfi, aki nyilván rendkívül okos, de mellé szelíd, mint a bárány. A közelmúltban nyilvánosságra került információk viszont alapvetően kérdőjelezik meg e karakter hitelességét. Például kiderült, hogy bensőséges kapcsolatot ápolt Jeffrey Epsteinnel, akit különféle szexuális bűntények, emberkereskedelem és kiskorúak megrontásával vádoltak, és aki azóta már meghalt - öngyilkos lett a börtönben.

Bill Gatesnek is voltak csúnya ügyei Forrás: AFP/Don Emmert

Többször részt vett Epstein rendezvényein, látogatta a férfiklubját, és állítólag közvetlenül ez is vezetett Bill Gates és felesége, Melinda Gates válásához is. Azóta Bill Gatest azzal is megvádolták, hogy több női alkalmazottjával is kikezdett, és pozíciójával visszaélve kellemetlen helyzetbe hozta munkatársnőit.

A nőverő

Gurbaksh Chahal egyike volt az USA IT központjának számító Szilícium-völgy egyik nagy étvágyú és kétségtelenül elképesztően tehetséges titánjainak. 18 évesen adta el negyvenmillió dollárért a saját, online hirdetésekre szakosodott startupját, a Blue Lithiumot. Ezek után új számítástechnikai vállalkozásba fogott, amivel rövid idő alatt újabb dollár százmilliókat kaszált. Az újságokban egy időben "Amerika Legkívánatosabb Agglegényeként" emlegették, sőt még Obama elnök mellett is feltűnt támogatóként.

Gurbaksh Chahal a Szilícium-völgy egyik feltörekvő titánja volt Forrás: Entrepreneur.com

Aztán 2013-ban robbant a bomba, mert egy biztonsági kamera felvétele szerint hosszasan bántalmazta akkori barátnőjét.

Fél óra alatt 117-szer rúgott bele, és egy párnával fojtogatni kezdte.

Ezt az ügyet valamilyen csoda folytán piti büntetéssel megúszta, de nem tudott leállni. Két évvel később egy másik nő is bejelentést tett a rendőrségen, hogy ugyanúgy bántalmazta. Ráadásul pont ugyanott, mint az előző hölgyet, csak elővigyázatosságból már leszerelték a biztonsági kamerákat. Végül itt már nem segített semmi, és a börtönben kötött ki az agresszív techtitán.

Kukkoló főnök

Jeff Bezos az Amazon alapítójaként és vezetőjeként küzdötte fel magát a világ leggazdagabb és legbefolyásosabb emberei közé. Viszont a pénz és a vagyon nem minden, ugyanis Bezosnak iszonyatosan rossz híre van. Például híresen rosszul bánik a beosztottaival, kifacsarja őket.

Jeff Bezos körül is rengeteg botrányos ügy pattant ki Forrás: AFP/Joe Klamar

De a legnagyobb felzúdulást az váltotta ki, amikor az Amazon kiszivárgott belső leveleiből kiderült, hogy a parancsára folyamatosan megfigyelték titokban az alkalmazottakat. Tehát különféle, elméletileg tiltott módszerek segítségével monitorozták a futárok viselkedését és pontosságát is. Többek között ez az ügy vezetett odáig, hogy Jeff Bezos elhagyta az Amazon elnöki pozícióját.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!