Bemutatkozott a Snapchat webes felülete

snapchat
Minden fontos funkció elérhető a Snapchat böngészős felületén
Vágólapra másolva!
Eddig csak mobilappokon keresztül volt használható a szolgáltatás.
Vágólapra másolva!

A nehezen értelmezhető ár-érték arányú havidíjas előfizetésének elindítását követően most újból hallatott magáról az erősen vegyes megítélésű Snapchat, az eddig kizárólag mobilos appokon keresztül működött szolgáltatás immáron böngészőből is elérhető a web.snapchat.com linken.

Pontosabban a többség számára csak lesz, momentán a böngészős felület a nem fizetős felhasználók számára csak Ausztráliában és Új-Zélandon debütált, míg az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, továbbá Kanadában az említett Snapchat+ előfizetés kell hozzá. A vállalat szerint idővel minden felhasználó igénybe veheti majd az újdonságot, havidíjas előfizetés nélkül is.

Maga a webes felület nem tartogat nagy meglepetéseket, látszólag korrektül kihasználja a számítógépes kijelzők által kínált lehetőségeket, elérhető róla a Snapchat összes fontos funkciója, beleértve az akár 16 résztvevős videócsevegés lehetőségét.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!