Milyen fülhallgatót hoz augusztusban a Samsung?

samsung galaxy buds pro vezeték nélküli fülhallgató
Samsung Galaxy Buds Pro
Vágólapra másolva!
Augusztus 10-re várható a következő Unpacked, a Samsung az új összehajtható mobilokat egy új Galaxy Buds fülhallgatóval kíséri.
Vágólapra másolva!

Az utóbbi napokban derült ki, hogy a Samsung augusztus 10-én tartja a következő Unpacked rendezvényét, a várakozásoknak megfelelően. Ezen debütál majd a Galaxy Z Fold 4 és a Galaxy Z Flip 4, az összehajtható mobilokat pedig nem csak a Galaxy Watch 5 okosórák kísérik majd, új fülhallgatók is jöhetnek.

Samsung Galaxy Buds Pro Forrás: Samsung

A tippek szerint a Galaxy Buds 2 Pro (vagy Galaxy Buds Pro 2) érkezik, ennek a sorozatgyártása Max Jambor szerint már elindult. SnoopyTech azt is tudni véli, hogy fehér, szürke és lila színekben lesz elérhető a termék.

Az első Galaxy Buds Pro tavaly januárban érkezett, az utód a tippek alapján kellemesebb viseltet és nagyobb akkumulátorokat hozhat. A Galaxy Buds 2 tavaly augusztusban, takarékosabb kiadásként érkezett. Idén még nem jött új modell.