Készül a PlayStation 4-től való búcsúra a Sony

playstation gamepad gamer gaming videojáték kontroller
A kép csak illusztráció
Vágólapra másolva!
A jövőben rengeteg játékot szeretne számítógépekre és mobilokra kiadni.
Vágólapra másolva!

Nem csak a digitális értékesítés óriási fölényére derült fény a napokban Jim Ryan prezentációjából, a PlayStation-üzletág vezetője indirekt módon leleplezte, hogy körülbelül mikortól kezdve nem számíthatnak már új játékokra a saját stúdióitól az előző generációs PlayStation 4 tulajdonosai.

A különböző platformokra készülő játékokba való befektetés aránya a PlayStation saját stúdió esetében Forrás: Sony Interactive Entertainment

A prezentáció releváns diáján az látható, hogy a 2019-es üzleti évben a Sony által fejlesztett saját játékok 90 százaléka PS4 konzolt, míg a maradék 10 százalék a PC platformot célozta. A jelenlegi 2022-es üzleti évben évben már radikálisan más a platformok aránya: körülbelül 35% készül exkluzívan a PlayStation 5-re, további 35 százalék a PS4 és a PS5 gépekre egyaránt megjelenik, a PC aránya 20%, a maradék 10% pedig mobiljáték.

A tervek szerint 2025-ben ennél már jóval egyszerűbb lesz a képlet: nagyjából

  • 55 százalék PlayStation 5,
  • 25 százalék PC, továbbá
  • 20 százalék mobiljáték

mixre lehet számítani.

Az adatokból egyértelmű, hogy a Sony legkésőbb a 2025-ös pénzügyi évben már egyáltalán nem kíván a PlayStation 4-re való fejlesztéssel foglalkozni, bár ettől harmadik felek még biztosan képesek lesznek új játékokat kiadni az előző generációs konzoljára, amennyiben ezt jó ötletnek tartják.

Az információ nem meglepő annak fényében, hogy előreláthatóan már a 2023-ban megjelenő, nagy költségvetésű játékok java sem lesz elérhető PlayStation 4 és az Xbox One gépekre.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!