Búcsúznak a vadiúj játékok a régi konzoloktól

bestgame2019
Star Wars Jedi: Fallen Order - Természetesen a nagy Star Wars-őrületben nem maradhat ki ez sem. A Fallen Order egy nagyon jól sikerült külső nézetes akciójáték, ahol egy olyan fiatal jedit alakítunk, aki túlélte az Uralkodó és Darth Vader kivégzési hullámát.
Vágólapra másolva!
A Jedi: Fallen Order folytatása is dobhatja a PS4 és az Xbox One támogatását.
Vágólapra másolva!

Mindig van a konzolgenerációk közti váltáskor egy átmeneti időszak, mikor a fejlesztők az új modellek mellett még az előző generációs gépekre is elkészítik a játékaikat, hiszen a közönségük jókora része még nem váltott. Ettől függetlenül a PlayStation 5 és az Xbox Series által fémjelzett korszak rajtja atipikusra sikerült, a gigantikus kereslet és a különféle gyártási nehézségek miatt csak mostanában, olyan másfél évvel a megjelenésük után kezdenek stabilan elérhetővé válni a legújabb konzolok.

Star Wars Jedi: Fallen Order Forrás: EA / Respawn

Ennek megfelelően az előző generációs konzolok tulajdonosai elkezdhetnek lassan lemondani a legújabb játékok eszközeikre való megjelenéséről, egyre inkább úgy tűnik, hogy a 2023-tól megjelenő újdonságok esetében már nem lesz magától értetődő az előző generációs verzió. A trend már az idei év végén megkezdődhet, a Bethesda november 11-re ígért Starfieldje sem támogatja az Xbox One-t, PC és Xbox Series platformokra jelenik majd meg.

Az ügyben Jeff Grubb játékújságíró szolgáltatta a legújabb fejleményt, értesülései szerint az EA és a Respawn által készített Star Wars Jedi: Fallen Order folytatásának kiadása egyrészt 2023-ra csúszott, másrészt nem Fallen Order lesz az alcíme, harmadrészt pedig az elhalasztásával párhuzamosan a fejlesztők elkaszálták a PS4 és Xbox One változatait, így

PC mellett csak PlayStation 5 és Xbox Series gépekre érkezhet meg.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!