Nagy újdonságot hozhat az iPhone 14 mobilok szelfikamerája

apple iphone 13 okostelefon apple store
Apple iPhone 13
Vágólapra másolva!
Egy neves elemző szerint végre az iPhone 14 mobilok is autofókuszos szelfikamerát kapnak.
Vágólapra másolva!

Ming-Chi Kuo, az Apple-ügyekben oly járatos elemző nemrég azt jósolta, hogy az iPhone 14 mobilokat az Apple már felújított szelfikamerával dobja majd piacra idén ősszel.

Apple iPhone 13 Forrás: Apple

Konkrétan mind a négy új iPhone autofókuszra képes előlapi kamerával érkezhet, ezt f/1.9-es rekeszérték jellemzi majd. Ez nagy frissítést jelentene az évek óta használt fix fókuszú, f/2.2-es egységek után.

A fotós, videós appok mellett a szelfizők és az élőben streamelők is profitálnának ebből az újításból, elvileg nappal és kevés fény mellett is jobb képminőség várható a kisebb rekeszérték miatt. Az autofókusz pedig az objektumkövetésben és a mélység javításában segíthet. Így a szelfizés mindenképp jobb lesz majd az új modelleken.