Nem kaphat több pályát a Call of Duty: Warzone

call of duty warzone caldera
Call of Duty: Warzone
Vágólapra másolva!
Különösen őszinte volt ennek okáról a Raven Software illetékese.
Vágólapra másolva!

Jó eséllyel nagy jövő áll az első naptól fogva töretlen népszerűségű Call of Duty: Warzone előtt, ám ez nem jelenti azt, hogy tartalmilag és műszakilag ne lenne hová fejlődnie. A játék rajongói körében közismert TeeP nevű streamer a napokban interjút készített a Call of Duty élő szolgáltatások működéséért felelős Josh Bridgével, és ugyan hatalmas újdonságokat nem sikerült kihúznia a Raven munkatársából, de néhány kulisszatitokra azért fény derült.

Call of Duty: Warzone Forrás: Activision

Bridge szerint az Activisiont meglepetésként érte a Warzone sikerének mértéke, a fejlesztőket pedig nagy kihívás elé állította, hogy a használt motort nem ilyen jellegű játékok készítéséhez és támogatásához találták ki. A fejlesztő szerint a limitációkból fakad a Warzone egyik legfrusztrálóbb jelensége is, a frissítések gigantikus letöltési mérete, konkrétan „kib×szott őrületnek" titulálta azokat.

A pályák óriási helyfoglalása miatt minden egyes akár 10+ gigabájtos tartalmi frissítés megérkezésekor játékosok morzsolódnak le, ráadásul a közkívánság és belső akarat ellenére a Raven nem tudja visszahozni az új Caldera pálya mellé a régi Verdanskot, hiszen ennek meglépése esetén a Warzone helyfoglalásának ~50 GB növekedése mellett a jövőbeli patchek mérete is durván kilőne.

Jelenleg műszaki okból nem lehet egynél több pálya a játékban.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!