Gyorsan bővül a Telekom gigabites hálózata

laptop nő home office
Vágólapra másolva!
Hárommilliónál is több végponton érhető már el a rendkívül gyors internet.
Vágólapra másolva!

Az elhúzódó pandémia ellenére az eredetileg tervezett intenzitással folytatódott tavaly a Magyar Telekom vezetékes hálózatfejlesztése, egy év alatt 401 ezer új elérési pontot fedett le gigabit-képes optikával a szolgáltató. Ez az éves fejlesztési volumen a Magyar Telekom számára rekord, emellett nemcsak hazánkban egyedülálló, de a Deutsche Telekom Csoporton belül is kiemelkedő teljesítményt képvisel.

A kép csak illusztráció Forrás: Shutterstock

A korábbi évekhez hasonlóan most is egyaránt voltak (nagy)városi és kistelepülési helyszínei a korszerű, időtálló, optikai technológiával megvalósuló fejlesztéseknek. A településnagyság alapján a két szélsőértéket figyelembe véve kiemelhető, hogy Budapesten és megyeszékhelyeken 156 ezer, (5000 háztartás alatti) kistelepüléseken pedig 169 ezer új optikai elérési pont létesült. Fontos szempont volt a korszerű infrastruktúrával kevésbé ellátott észak-keleti országrész fejlesztése, itt (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, részben Pest megyében) 100 ezer új optikai elérési pontot épített ki a Telekom.

Jelenleg összesen 1150 településen van jelen (részleges vagy teljes lefedettséggel) optikai hálózattal a Telekom, ebből 820 településen 80% feletti arányú az adott település optikai lefedettsége.

Már több mint 3 millió otthon és vállalkozás számára kínál gigabites sebességet a szolgáltató.

A fejlesztések emellett a kábelhálózatot (KTV, koaxiális hálózat) is érintették. Tavaly 40 ezer elérési ponton tette gigabit-képessé meglévő kábelhálózatát a Telekom, hogy minél jobban kiszolgálhassa az ügyfelek növekvő sebességigényét.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!