Rosszul bírják a tartós terhelést a Snapdragon 8 Gen 1-es csúcsmobilok

OnePlus 10 Pro
Vágólapra másolva!
Egy teszt szerint a chip a Xiaomi 12 Pro és OnePlus 10 Pro mobilokban is jócskán visszaveszi a teljesítményét.
Vágólapra másolva!

Számos teljesítménytesztnek vetették már alá a Snapdragon 8 Gen 1 chipre építő, eddig megjelent mobilokat, és általában ugyanaz volt az eredmény: a lapka folyamatos terhelés hatására erősen visszavette a teljesítményét. A TechTablets pontosan ugyanezt tapasztalta a Xiaomi 12 Pro és a OnePlus 10 Pro összehasonlításakor is.

OnePlus 10 Pro Forrás: OnePlus

Vagyis a Motorola Edge X30 gyenge teljesítményét nem magának a készüléknek köszönhetjük, a 3DMark WildLife Extreme Stress Test során a Xiaomi 12 Pro is rosszul szerepelt, majd 17 perc után lekapcsolta az appot, és túlmelegedésről jelenített meg figyelmeztetést.

A OnePlus 10 Pro bár befejezte a tesztet, de jelentősen visszavette a teljesítményét, nagyjából 37 százalékkal. Ez a készülék egyébként hűvösebb maradt, mint a Xiaomi 12 Pro, így a Snapdragon 8 Gen 1 chip feltehetően nagyon érzékeny a készülékben lévő hűtési rendszerre is.