Rég leállt már az Xbox One gyártása

microsoft xbox one x játékkonzol project scorpio
Microsoft Xbox One X
Vágólapra másolva!
Mindeközben a Sony idén további egymilliót készíthet a PlayStation 4-ből.
Vágólapra másolva!

A Bloomberg belsős forrásokon alapuló beszámolója alapján a Sony nem tudta leállítani a tavalyi év végén az előző generációs PlayStation 4 konzoljának gyártását, idén még készíthet belőle további egymillió darabot. A helyzet fő okát az jelenti, hogy a vállalat nem képes elég PlayStation 5-öt előállítani, de még mindig van kereslet az elődjére, így kiszolgálja ezt a piaci igényt.

Xbox One X Forrás: Microsoft

A történet apropóján többek közt a The Verge is megkereste a Microsoftot, hogy mi a helyzet az előző generációs Xbox One konzolok gyártásával. Jelentős meglepetésre a vállalat hajlandó volt érdemben válaszolni a kérdésre: már 2020 végén teljesen leállította az előállításukat, hogy az új Xbox Series modellekére fókuszáljon.

Már bő egy éve nem készül Xbox One.

További érdekesség az ügy kapcsán, hogy a Microsoftnak nincs szüksége az Xbox One konzolokra, hiszen az olcsóbbik Xbox Series S már elég régóta aránylag könnyen beszerezhető, országtól függően pedig az Xbox Series X megvásárlása sem feltétlenül jelent óriási kihívást.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!