Hamarosan Európában is bemutatkozik a Honor új csúcstelefonja, a legerősebb Snapdragon processzorral

Vágólapra másolva!
Február 28-án derül ki, milyen új csúcskészüléket hoz Európába az itthon nagyon népszerű Honor telefongyártó. De azért nekünk már most van egy egészen biztos tippünk!
Vágólapra másolva!

A Honor hivatalosan is bejelentette, hogy február 28-án előadást tart a spanyolországi Mobil Világkongresszuson (MWC), ahol legalább egy, de potenciálisan több készüléket is bemutat az európai piacra.

Hogy pontosan mik lesznek ezek, azt persze még nem tudjuk, de sejtésünk lehet. A minap ugyanis a mobil processzorokat gyártó Qualcomm a kínai közösségi médiában egyértelművé tette, hogy a legújabb generációs Snapdragon 8 Gen1 lapkakészlet lapul majd a bemutatandó telefonban.

A Honor készülékek között csúcskategóriásnak számító Magic 3-as sorozat már egy ideje kapható Kínában, azonban Európába a mai napig nem érkezett meg. Ebben azonban még a korábbi, Snapdragon 888-as processzor teljesít szolgálatot, így tehát valószínűleg a nagy durranás nem ez, hanem a Kínában már bemutatott, összehajtható Magic V lesz.

Forrás: Honor

Mivel a Honor hazájában már leleplezték a telefont, így gyakorlatilag mindent tudunk róla, nem csak azt, hogy a Snapdragon 8 Gen 1 hajtja és 12 gigabájt memória, valamint 256 gigabájt tárhely kerül bele.

Sokkal fontosabb, hogy maga a készülék erősen hasonlít a Samsung Galaxy Fold 3-ra, azonban annál már a kijelzők tekintetében is jobbnak tűnik: összecsukva egy 21:9-es képarányú, 120 hertzes OLED kijelzőt kapunk, ami az előlap 90%-át kitölti, míg szétnyitva egy meglehetősen méretes, 7,9 hüvelykes, 90 hertzes, 10:9-es képernyő tárul elénk. Tehát gyakorlatilag ez már egy kisebb tablet mérete.

Kamerák tekintetében belül egy 42 megapixeles szelfikamerát kapunk, a hátlapon pedig három különálló egységet, melyek mindegyike 50 megapixeles.

A készülékről természetesen részletesen beszámolunk a hivatalos bemutatót követően, meg persze akkor is, amint a kezeink közé kerül.