Úgy tűnik, hogy szeptember 17-től lesznek vihetőek az új iPhone-ok

Közelednek az iPhone 13 mobilok
Vágólapra másolva!
A szivárogtatók szerint ezúttal egyik új Apple iPhone megjelenése sem csúszik, nagy keresletre számít a gyártó.
Vágólapra másolva!

Tavaly az Apple elsőként az iPhone 12-t és az iPhone 12 Prót dobta piacra, az előrendelések október közepén kezdődtek – majd november elején jött az iPhone 12 mini és az iPhone 12 Pro Max. Idén az Apple egyszerre tenné elérhetővé mind a négy új iPhone 13 mobilt, ráadásul korábbi, megszokott időpontban, még szeptemberben.

Közelednek az iPhone 13 mobilok Forrás: 9to5mac

Egy kínai kereskedelmi platform forrásai szerint az iPhone 13 modellek Kínában szeptember 17-én válnak majd elérhetővé. A jelentést az IT Home is közölte. Mivel Kína megjelenés szempontjából az első körben van az Apple-nél, ezért feltételezhető, hogy a legtöbb országban szintén szeptember 17-án jelennek meg a készülékek.

Állítólag szeptember 30-án válik majd elérhetővé az Apple AirPods 3 vezeték nélküli fülhallgató is, és mindkét esetben lesz rövid előrendelési időszak. Az említett információkat persze hamisíthatták is, de több elemző úgy tudja, az Apple valóban szeptemberi megjelenéshez ragaszkodik, továbbá a tavalyinál nagyobb keresletre számít, ezért 20 százalékkal nagyobb készlettel várják majd a rohamot.