A chiphiány miatt késhet a Samsung Galaxy S21 FE?

Samsung Galaxy S21 FE
Vágólapra másolva!
Elhalaszthatják a várva-várt Galaxy S21 FE megjelenését, bár a Samsung állítólag még nem döntött.
Vágólapra másolva!

Sok hete beszélnek már a Galaxy S21 FE mobilról, ami a Samsung ár-érték-bajnoka lehet a következő egy évben. Lassan már minden kiszivárgott a készülékről, ami elvileg valamikor augusztusban meg is jelenne a piacon.

Forrás: voice

Az elmúlt napokban azonban olyan jelentések kerültek elő, amelyek szerint várni kell a készülék megjelenésére, mert a Samsung a globális chiphiány miatt elhalaszthatja annak kiadását. Egyes tippek szerint minden Galaxy S21 FE modellbe Snapdragon 888-at építenének, az viszont nehezen elérhető jelenleg.

Míg a Bloomberg elhalasztott megjelenésről beszél, egy jól ismert szivárogtató szerint a bemutatónak helyet adó Galaxy Unpacked rendezvényt is elcsúsztatják 1-2 hónappal. Az összehajtható mobilok, vagyis a Galaxy Z Fold 3 és a Galaxy Z Flip 3 azonban menetrend szerint, augusztus 3-án jelenhetnek meg, nagyjából egyszerre a Wear OS-alapú Galaxy Watch 4 és Galaxy Watch Active 4 okosórákkal.