Sokat ígér kamerában a OnePlus és a Hasselblad

Vágólapra másolva!
Kiszivárgott képeken láthatóak a OnePlus 9 modellek, van továbbá egy hivatalos reklámklip is.
Vágólapra másolva!

A OnePlus március 8-án árulta el, hogy 23-án mutatja be a OnePlus 9 szériás mobiljait, és azóta többször fogadkozott, hogy a Hasselblad segítségével nagyot lép előre a mobilfotózás világában.

Előkerült azóta egy kis, hivatalos kedvcsináló is a YouTube-on, amelyben a Hasselblad nagykövete, Lars Schneider látható egy havas hegy megmászása során. A látványos tájat aztán rögzítette is egy OnePlus 9 mobillal.

Forrás: techdroider

A OnePlus 9 modellek egyik érdekessége a free-form lencsés, Sony IMX 786-os szenzorra építő, 50 megapixeles ultraszéles kamera lesz. A OnePlus 9 Pro modellről Vaibhav Jain (techdroider) jóvoltából élőkép is előkerült, a The Verge pedig a WinFuture-tól szerzett be renderelt anyagokat. Ezek alapján fekete, ezüst, lila, zöld és kék árnyalatokra lehet számítani.

A OnePlus egyébként 3 éves együttműködést írt alá a Hasselblad céggel, közösen természetes színeket és megjelenést akarnak elérni, Pro móddal, Hasselblad képfeldolgozó rendszerrel. Négy fotós kutatólabort is létrehoznak Amerikában és Japánban, és 150 millió dollárt költ a OnePlus a kamerával kapcsolatos fejlesztésekre. Ezen felül hangsúlyozták: lesz töltő a dobozban.

https://www.youtube.com/watch?v=-P5n6VgnJbg