Nagyott nőt tavaly az iPon forgalma

home office
Nem egyszerű a ház kedvencekkel együtt dolgozni - a fotó illusztráció
Vágólapra másolva!
Idén újabb 15%-kal nőhet a számítástechnikai eszközök online piaca, ezt az átalakult fogyasztói szokások, például az otthoni munkahelyek és tanulóállomások kialakításának, illetve fenntartásának szükségessé válása idézheti elő.
Vágólapra másolva!

„Míg két éve még sokkal inkább szórakozás élménye miatt keresték a fogyasztók a notebookokat, monitorokat és kiegészítőket, 2021-re ezek alapszükségletek lettek egy átlagos magyar család számára, akár a munkavégzés, akár a tanulmányok teljesítéséhez" – mondta Hagymási Balázs, az iPon kommunikációs vezetője.

A kép csak illusztráció Forrás: ORION PRODUCTION/Shutterstock

A magyar cég 2020-ban nettó 12 milliárd forint bevételt realizált online értékesítésből, mely 25%-os növekedést jelent az előző évhez képest. Az egyedi látogatók száma 2 millióval 13 millióra nőtt, az oldalletöltések száma pedig meghaladta a 37,7 milliót. Ezt várják idén is, a várakozások szerint 2021-ben az árbevétel elérheti a 15 milliárdot.

Ruhát kevesebbet, webkamerát többet veszünk
A pandémia átalakította a hazai fogyasztói keresletet: a ruházati termékek és élmények, utazások piaca zsugorodott, helyettük a minőségi számítástechnikai eszközöket, komponenseiket, illetve a kiegészítőket (pl. webkamerákat, mikrofonokat, stb.) keresték a legtöbben, az Ipon adatai szerint ráadásul a laptopokkal kapcsolatos elvárások változása minőségi ugrást jelentett a háztartásokban, hiszen a magyarok hosszabb távra terveznek mint korábban, értékállóbb, drágább termékek iránt megugró keresletről számolt be a cég.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!