Átlátszó kijelzős okosszemüveg közeledik

TCL okosszemüveg
Vágólapra másolva!
A TCL megmutatta a Thunderbird Smart Glasses Pioneer Edition okosszemüvegét, de az rejtély, mikor jelenik meg.
Vágólapra másolva!

A gyártók egyre több erőfeszítést tesznek azért, hogy a következő nagy újdonság az okosszemüveg legyen – még úgy is, hogy az egyszer már megbukott. A TCL például bemutatta a Thunderbird Smart Glasses Pioneer Editiont. Ez micro-LED-kijelzőt használ, 3 éve fejlesztik, és a gyakorlatban átlátszó, de színes kijelzőt kap a felhasználó maga elé. A termék közben normál szemüvegnek tűnik.

Ezzel a TCL eltérő irányt választott, a többi gyártó ugyanis vagy kizárólag hangszórókra és kamerákra épített vagy esetleg még monokróm megjelenítést alkalmazott.

TCL okosszemüveg Forrás: tcl

A cél természetesen az, hogy részben vagy teljesen leváltsák az okostelefonokat: lehessen így híreket, üzeneteket olvasni, naptárat ellenőrizni, vezéreli az okoseszközöket. Nem marad el a beépített kamera a fotózáshoz sem. A TCL ötletéhez ugyanakkor csatlakoztatott mobilra is szükség van, az interneteléréshez mindenképp.

A TCL nem közölte, hogy mikor és mennyiért dobná piacra az okosszemüvegét.