Képgaléria a világ legbolondosabb készülékeiről

fura, bolondos, készülék, kütyü, galéria
A Chumby-t szánták az ébresztőórák új generációnak, köszönhetően a színes, viszonylag nagy LCD kijelzőnek és az internetes kapcsolatnak, valamint az elérhető online tartalmaknak. Ez 2007-ben már elkésett dolog volt, hiszen jöttek az okostelefonok, amelyek mindezt is tudták, és bedarálták az "új" ébresztőórákat.
Vágólapra másolva!
Igazán különleges tech masinákból készítettünk egy látványos képes válogatást.
Vágólapra másolva!

A elektronikai berendezések iparát az első pillanattól kezdve az újdonságok keresése, az innováció hajszolása mozgatta. Ennek a szemléletnek köszönhetjük a telefont, a villanykörtét, a lemezjátszót, a tévét, a számítógépet, de a hűtőszekrényt és a mikrohullámú sütőt is, hogy csak néhány olyan példát említsünk, amely nagy karriert futott be mostanáig. Az ilyen eszközök sikerét akarja lemásolni mindenki, és ez az oka annak, hogy sokszor egészen agyament ötletek látnak napvilágot. Olyan megoldások, technológiák vagy termékek, amelynek láttán az ember csak a fejét csóválja sokszor, mondván ekkora marhaságot hogyan lehetett kitalálni.

Ezekből a különleges masinákból készítettünk egy látványos képes válogatást, amely a képre kattintva nyílik meg.

fura, bolondos, készülék, kütyü, galéria
műszaki cikk, design, retro, galéria

jvc, video capsule, tévé, retro,

nokia retro

grundig, retro, vintage