Jól áll a Google elleni perben a Sonos

sonos one
Sonos One
Vágólapra másolva!
Az előzetes döntés alapján mindegyik felhozott szabadalmát megsértette.
Vágólapra másolva!

A szabadalmi trollok által uralt tárgyalótermi világban szinte már meglepő, mikor valódi üzleti tevékenységet végző vállalatok perlik egymást szabadalomsértés vádjával, tavaly januárban ilyen eljárást indított a Google ellen a prémium hangrendszereket tervező Sonos.

Sonos One Forrás: Sonos

A vállalat szerint az ügy 2013-ra nyúlik vissza, mikor egy partnerség keretében a Google és a Sonos közös projektekbe fogtak a mostanra megszűnt Google Play Zene támogatása érdekében. Az együttműködés során a Google munkatársai rengeteg a Sonos által fejlesztett hardveres és szoftveres technológiához fértek hozzá, amelyeket aztán elkezdtek engedély nélkül beépítgetni a Chromecast Audióba, a Home okoshangszórókba, továbbá a Pixel okostelefonokba.

A Sonos 2016-ban és 2018-ban is számos alkalommal figyelmeztette a partnerét, hogy véleménye szerint tilosban jár, ám a Google nem mutatott érdeklődést a helyzet rendezésére, elutasította a szabadalomsértési vádakat. További probléma, hogy az érintett hangtermékeivel a Google árban alaposan alá tudott menni a Sonos megoldásainak, azaz közvetlen anyagi kárt okozhatott számára.

A Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság ügyben eljáró bírója az előzetes döntésében most arra jutott, hogy a Google valóban megsértette a Sonos által felhozott mind az öt szabadalmat. A felperes üdvözölte a döntést, azonban kiemelte, hogy ez csak egy hosszú jogi háború kezdete, nem mostanában fog ténylegesen pont kerülni az ügy végére. A Google továbbra is tagadja, hogy a Sonos akár egyetlen szabadalmát is megsértette volna, és mindent meg kíván tenni ennek a bizonyítására.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!