Az okosórás EKG-funkció miatt perelik az Apple-t

alivecor
Vágólapra másolva!
Az AliveCor azzal vádolja az Apple-t, hogy az Apple Watch újításával ellopta az ötletét.
Vágólapra másolva!

Az AliveCor nevéhez fűződik a KardiaBand nevű eszköz, amely alapvetően egy Apple Watch okosórákhoz készült szíj. Ez EKG funkcióval rendelkezik, amit az FDA is jóváhagyott, az Apple pedig a Kardia és a SmartRhythm appokat engedélyezte hozzá.

Forrás: alivecor

Később aztán értelmetlenné vált a termék, hiszen az Apple Watch Series 4 már gyárilag kapott EKG funkciót, szintén FDA-hitelesítéssel. A KardiaBand kiszorult a piacról, legalábbis ez az AliveCore álláspontja. Ezért pedig beperelte az Apple-t.

Az AliveCor ezzel egyszerre szabadalmi jogsértés miatt is beperelte az Apple-t, és azt követelik, hogy vegyék le a boltok polcairól az Apple Watch okosórákat. Erre persze közel nulla az esély, valószínűleg az AliveCor egy „kártérítést" szeretne kiperelni az Apple-ből, vélik a szakértők.