Meghalt a pdf formátum kifejlesztője

Vágólapra másolva!
81 éves korában meghalt Charles Geschke, az amerikai Adobe szoftvergyártó cég társalapítója, aki közreműködött a népszerű pdf fájlformátum kifejlesztésében - közölte a vállalat.
Vágólapra másolva!

"Hatalmas veszteség az egész Adobe-közösség és a számítástechnikai ipar számára, amelynek vezető személyisége és hőse volt évtizedeken át" - írta Shantanu Narayen, az Adobe vezérigazgatója a cég alkalmazottainak címzett körüzenetben.

"Az Adobe társalapítóiként Chuck (Geschke beceneve) és John Warnock

- olvasható Narayen e-mailjében.

"Első termékük az Adobe PostScript volt, egy új technológia, amely radikálisan új eszközt biztosított szöveg és képek nyomtatására, elindítva ezzel az asztali kiadványszerkesztés forradalmát" - tette hozzá az Adobe vezérigazgatója a nyomdai minőségű kiadványok asztali számítógéppel történő előállítására utalva. Narayen felidézte, hogy Charles Geschke neve olyan további - nagy változásokat elindító - szoftverekhez fűződik, mint

az Acrobat, az Illustrator, a Premiere Pro és a Photoshop.

Geschke 1982-ben alapította Warnockkal közösen az Adobe céget. 2009-ben Barack Obama akkori elnök a két üzletembert és szoftverfejlesztőt az amerikai technológiai és fejlesztési érdemrenddel tüntette ki.

Charles Geschke

1992-ben túlélt egy emberrablást.

Az akkor 52 éves szoftverfejlesztőt két fegyveres férfi elhurcolta, és négy napig fogva tartotta, míg végül sikerült kiszabadítani. Az AP amerikai hírügynökség szerint a rendőrséget végül az egyik gyanúsított vezette el a bűnözők rejtekhelyére, a tetteseket a 650 ezer dollár váltságdíjjal együtt kerítettek kézre.