Ingyenes és digitális lesz az E3 2021

e3 2019 videojáték
E3 2019
Vágólapra másolva!
Három napon át jönnek majd a játékbejelentések a nyári rendezvényen.
Vágólapra másolva!

Megerősítette a korábbi pletykákat és közvetett információkat az Entertainment Software Association, a szórakoztatóipari szervezet bejelentése szerint idén nem marad el a világ legnagyobb játékkiállítása. Ettől függetlenül a megszokott formájában természetesen nem lehet megtartani a koronavírus miatt az E3 2021-et, helyette egy bárki által ingyen követhető, teljesen online esemény lesz.

E3 2019 Forrás: E3 / ESA

Az ESA közleménye szerint 2021. június 12–15. között kerül majd megrendezésre az E3, többek közt olyan kiadók tartanak rajta bemutatókat és bejelentéseket, mint a Nintendo, a Microsoft, Capcom, a Konami, az Ubisoft, a Take-Two Interactive, a Warner Bros. Games és a Koch Media.

Egyelőre úgy tűnik, hogy az egy ideje különcködő Electronic Arts és Sony nem vesznek részt rajta, a PlayStation márka ezzel zsinórban a harmadik E3-at hagyhatja ki.

A szervezők bizakodóak az E3 jövőjét illetően: ha lehetőség lesz rá, akkor a 2022-es show fizikai rendezvény lehet, a mostani digitális megoldás pusztán a koronavírus-járvány számlájára írható.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!