Máris hullanak ki a cégek az MWC 2021-ről

sony xperia 1 ii okostelefon fotózás mobilozás
Sony Xperia 1 II
Vágólapra másolva!
Rövid idő alatt három közismert multicég is jelezte a távolmaradását.
Vágólapra másolva!

Kedden jelentős meglepetést okozva a GSMA hírül adta az idei Mobil Világkongresszus megtartásának szándékát, méghozzá közel klasszikus keretek között. A legnagyobb mobilszolgáltatókat képviselő szervezetnek jelen pillanatban az a terve, hogy különféle óvintézkedések mellett június végén egy 40-50 ezer fős tömegrendezvényt kíván tartani Barcelonában.

A kép csak illusztráció (Sony Xperia 1 II) Forrás: Sony

A már folyamatban lévő oltási kampányok ellenére sokan elképedtek a tömegrendezvény közeljövőbeli megtartásán, és a jelek szerint a megszokott kiállítók egy része sem lesz hajlandó megkockáztatni egy tömeges és globális vírusterjedéshez potenciálisan hozzájáruló konferencián való részvételt. Első körben három vállalat jelentette be, hogy fizikai jelenléttel semmiképp sem rendelkezik majd a Mobil Világkongresszuson, maximum a virtuális rendezvényén képviselteti majd magát.

Az Ericsson, a Nokia és a Sony ugyanazt hozták fel indokként: egészségügyi szempontból túlságosan kockázatosnak tartják a Mobil Világkongresszuson való részvételt.

A Nokia alatt a hálózati berendezéseket fejlesztő céget kell érteni, nem pedig a Nokia márkajelzésű telefonokat készítő HMD Globalt; az utóbbi még nem nyilatkozott a kiállításon való részvételéről.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!