Kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasót hozhat az iPhone 13

Vágólapra másolva!
Ezen felül állítólag a töltőcsatlakozó is eltűnhet egyes iPhone modellekről.
Vágólapra másolva!

Sorra szivárognak ki az Apple tervei. Azután, hogy kiderült, a MacBook Pro laptopokról eltűnik a Touch Bar (fizikai gombok javára), de visszatér a MagSafe, valamint megváltozik az iMac és a Mac Pro is, most az iPhone széria van a terítéken. Konkrétan arról beszél a Bloomberg, hogy a forrásai szerint nem sok változást hoz idén ősszel az iPhone 13 széria, de már kijelzőbe ágyazott ujjlenyomat-olvasó lesz az idei modellekben.

Forrás: trusted reviews

Az iPhone X óta minden iPhone (kivéve az iPhone SE 2020) Touch ID, vagyis ujjlenyomat-olvasó nélkül jelent meg, a biometrikus azonosítást a Face ID arcfelismerő rendszerrel oldották meg. Ez az utóbbi egy évben nem túl praktikus a maszkviselés miatt.

Az iPhone 13 szériánál azonban már visszatérhet a Touch ID, ezúttal viszont a kijelző alá építve. Az androidos mobilok már évek óta kínálnak ilyen megoldást.

Az Apple ennek ellenére nem mond le a Face ID arcfelismerésről sem, viszont azt tervezik, hogy egyes iPhone modellekből leveszik a töltőportot. Sok szakértő szerint a vezeték nélküli töltés hamar tönkre teheti az akkumulátorokat, de ha az Apple egyszer rátér erre az útra, valószínűleg a riválisai is követik, mint a töltő dobozból való kihagyásánál.

Készül továbbá az összehajtható iPhone is, de állítólag még semmit nem véglegesítettek ezzel kapcsolatban, és arról sem döntöttek, hogy piacra dobják-e valaha.