Újabb informatikai úttörő halt meg

frances allen ibm
Frances Allen
Vágólapra másolva!
Frances Allen volt az első Turing-díjas nő.
Vágólapra másolva!

A világ első egerét elkészített William English után újabb az informatikában óriási eredményeket elért tudós halt meg. A 88. születésnapján távozott Frances Allen a világ egyik első a számítástechnikával szoftvermérnöki szinten foglalkozott nő volt, a legnagyobb sikereit a programkódokat a számítógépek által közvetlenül értelmezhető, bináris formába öntő fordítóprogramok (compilerek) fejlesztése terén érte el.

Frances Allen Forrás: IBM

A 2006-ban első nőként Turing-díjat kapott Allen a Michigani Egyetemen szerzett matematikából mesterfokozatot, ezután 1957-ben az IBM Research-nél helyezkedett el. Eredetileg Fortranban való programozásra tanította a cég munkatársait, ezután indultak a fordítóprogramokkal kapcsolatos kalandjai.

Részt vett a cégnél az Alpha kifejlesztésében is, amely egy magas szintű kódtörőnyelv volt, és az amerikai hírszerzés által elfogott üzenetek feltörésében használt IBM 7950 Harvest számítógép megalkotásában. Ezután 1980-tól olyan másfél évtizeden át a párhuzamos programfuttatási koncepciók kutatása foglalták le.

– nyilatkozta Mark Wegman kollégája a The New York Times Allenről írt profiljában.

Allen eredetileg csak a diákhitele visszafizetéséig kívánt az IBM-nél dolgozni, azonban végül a komplett 45 éves karrierjét ott töltötte, 2002-ben vonult nyugdíjba.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!