Botrány készülhet a PlayStation 5 körül

the last of us part II naughty dog videojáték sony playstation
The Last of Us Part II
Vágólapra másolva!
Időközben rekord negyedévet zárt a Sony konzolos részlege.
Vágólapra másolva!

Az ősszel érkező PlayStation 5 árainak potenciális kiszivárgását követően két újabb hír is érkezett a Sony háza tájáról. A tényekkel kezdve a vállalat konzolos divíziója abszolút rekord negyedévet tudhat a háta mögött, az április és június közti időszakban 5,6 milliárd dollár bevételt és 1,15 milliárd dollár nyereséget termelt.

The Last of Us Part II Forrás: Naughty Dog

Ami ennél is jelentősebb fejlemény, hogy a kérdéses időszakban a játékok 74%-át digitálisan vásárolták a gamerek, összehasonlítási alapul a tavalyi évben még 50 százalék körül volt az arány. Ebben persze garantáltan közrejátszottak a koronavírussal kapcsolatos általános félelmek, boltbezárások és egyéb korlátozások.

Izgalmas kérdés, hogy miként fog alakulni az arány a jelenleg tartó negyedévben.

A kettes számú értesülés már sokkal kevésbé pozitív, a korábban a Game Informer felelős szerkesztőjeként dolgozott Imran Khan szerint a rengeteg pénzének egy részét átmeneti exkluzivitási szerződésekre költi a Sony, azaz egyes kiadókhoz jelentős összegeket hajítva eléri, hogy bizonyos ideig csak a PlayStation 5-ön legyenek majd játszhatóak egyes termékeik.

Ez önmagában nem újdonság, ám Khan szerint sokkolni fogja a játékosokat, hogy milyen teljesen multiplatformnak gondolt címeket stoppolt le magának a Sony.

A szavai alapján nagy botrány lehet készülőben.

Az átmeneti exkluzívok rendkívül agresszív levadászása nem lenne meglepő a Sony részéről, hiszen a Microsoft nemcsak azzal reklámozhatja majd a rivális Xbox Series X-et, hogy a világ legerősebb konzolja, de emellett az Xbox Game Pass szolgáltatáson keresztül képes lesz alacsony havidíjért azonnal több száz játékot adni mellé a vevőknek.

A Sony jelenleg csak a saját exkluzívjait tudja felhozni érvként a PlayStation 5 megvásárlása mellett, ami ugyan ritka erős felhozatalt jelent, de a Microsoft konzoljának ár-érték aránya joggal aggaszthatja a Sony illetékeseit, késztetheti őket elkeseredett lépések megtételére.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!