Még az új konzolok előtt megérkezhet a GeForce RTX 3080 Ti

Vágólapra másolva!
Az első mintadarabokat már a hónap végén szétküldheti az NVIDIA, a megjelenésre akár szeptember végén sor kerülhet.
Vágólapra másolva!

A Hardware Times megbízható forrásai azt állítják, hogy az NVIDIA a fogyasztóknak szánt Ampere-alapú GeForce RTX videokártyák mintadarabjait már a hónap végén elkezdi szétküldeni, ez pedig azt jelenti, hogy a GeForce RTX 3080 és a GeForce RTX 3080 Ti akár néhány héten belül, már szeptember végén a fogyasztóknál lehetnek.

Forrás: wccftech

Mindez azért jó hír, mert így az új kártyák nem csak papíron mutatkozhatnak be, hanem ténylegesen lesznek piacon elérhető modellek. A szivárgások szerint ráadásul akár 35-40 százalékkal is gyorsabb lehet majd egy GeForce RTX 3080 Ti, mint a jelenlegi GeForce RTX 2080 Ti.

A PC-s gamerek így igen nagy teljesítményhez juthatnak még azelőtt, hogy a következő-generációs Sony PlayStation 5 és Microsoft Xbox Series X konzolok megjelennének a boltok polcain. Az NVIDIA ráadásul 1-2 hónapos előnybe is kerülhet, mert az AMD Big Navi október-novemberre várható.