Tényleg az NVIDIA kezébe kerülhet az ARM

Vágólapra másolva!
Előrehaladott fázisban vannak a megbeszélések, több mint 32 milliárd dolláros felvásárlást eszközölhet az NVIDIA.
Vágólapra másolva!

Nem is olyan régen röppentek fel a pletykák arról, hogy az NVIDIA felvásárolná az ARM-et, de az elemzők nem hittek a szó-beszédnek, ugyanis egy ekkora üzleti komoly problémákat okozna az ARM régi ügyfeleinek, mint az Apple, az AMD, a Qualcomm vagy a Samsung, és hatósági szempontból is aggályos. Ennek ellenére a jelentések alapján előrehaladott fázisban tartanak a megbeszélések, és hamarosan megállapodik a SoftBank és az NVIDIA.

Forrás: Go4IT

Azt nem tudni, hogy mennyit fizetne az NVIDIA, de 2016-ban 32 milliárd dollárt adott a részvényekért a SoftBank, az ARM értéke azóta pedig magasabb. A félvezetőpiac legnagyobb felvásárlása is lehet akár az üzletből.

Végső döntés még nincs, de ha az ARM a SoftBank kezében marad, akkor egyes elemzők szerint 2025-re 68 milliárd dollárt is érhet. Az viszont jelenleg elég elképzelhetetlennek néz ki, hogy az amerikai hatóságok engedélyezzék ezt a felvásárlást, elvégre az ARM több ügyfele az NVIDIA konkrét vetélytársa (a SoftBank ilyen szempontból semleges fél).