Mobilokon is búcsúzik a Cortana

cortana xbox microsoft
Vágólapra másolva!
A Harman Kardon Invoke okoshangszóróról is eltűnik.
Vágólapra másolva!

Hamarosan a következő fázisába lép a Cortana hangasszisztens fogyasztói piacról való kivezetése. A Microsoft Launcher androidos indítóból való eltüntetését a jövő év elején elbúcsúzik az Android és iOS rendszerű eszközöktől: eltűnik az operációs rendszerek áruházaiból a dedikált appja, a már telepített példányai pedig nem működnek majd tovább.

Cortana a Haloban Forrás: Microsoft

Természetesen a Microsoft kénytelen lesz az egyéb okoskütyükről is eltávolítani a Cortanát, bár ez nem lesz nagy kunszt, mivel

igencsak kevés van belőlük.

Ehhez kapcsolódóan elsőként is idén szeptember 7-én letiltja a Cortanához harmadik felek által fejlesztett funkciókat, majd szintén a jövő év elején firmware-frissítésekkel kiveszi az asszisztenst az első generációs Surface Headphones fejhallgatóból és a Harman Kardon Invoke okoshangszóróból.

A Cortana fogyasztói piacról való kivezetése már nagyjából egy éve nem titok. A mögötte lévő technológiát vállalatokat célzó termékekben kívánja bevetni a Microsoft, miután az asszisztensnek nem sikerül felvennie a versenyt az Amazon, az Apple és a Google megoldásaival.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!