Tévésorozat készül a Falloutból is

bethesda fallout 4 videojáték
Fallout 4
Vágólapra másolva!
Az Amazon Studios vette meg az adaptáció jogát.
Vágólapra másolva!

Történelmi időket élünk a videojátékok sorozatadaptációi terén, a Netflixen futó The Witcher első évadának óriási sikerét követően az HBO bejelentette a The Last of Us tévészériát, most pedig az Amazon Studios megszerezte a Fallout átültetésének a jogát.

Fallout 4 Forrás: Bethesda

A sorozatért a Westworldöt is összehozott Lisa Joy és Jonathan Nolan duó felel majd a Kilter Films égisze alatt, a Bethesda részéről pedig Todd Howard stúdióigazgató és James Altman kiadási igazgató vesz részt az istápolásában. Jelenleg még kezdeti stádiumban van a projekt, így az sem világos, hogy kikkel és mikorra készülhet el a pilotja.

A Fallout valamilyen formában történő megfilmesítése már a 90-es évek vége, a legelső játék megjelenése óta terítéken van, azonban eddig ötlet vagy lehetőség hiányában semmi sem lett az elképzelésből.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!