Nagyon vékony okostévéket hoz a piacra a OnePlus

Vágólapra másolva!
A gyártó azt mondja, hogy az új tévék még a csúcsmobiloknál is laposabbak lesznek.
Vágólapra másolva!

A OnePlus maga árulta el, hogy hamarosan új középkategóriás modellekkel frissíti az okostévéinek a kínálatát. Azt persze nehéz lenne megmondani, hogy ezekkel melyik piacokra koncentrál, hiszen a tévéit eddig főként Indiában forgalmazta. Az új modellek több szempontból is izgalmasak, Pete Lau ügyvezető pedig igyekszik is állandóan kedvcsinálókkal magukra vonni a figyelmet.

Forrás: oneplus

Az új tévék támogatják majd a MEMC technológiát, 93 százalékban fedik le a DCI-P3-at, és Lau kitért arra is, hogy a kijelzőt nem 4-oldalas káva veszi majd körbe. Ehelyett felül és oldalt egyetlen darabból álló alumínium lesz, nem pedig összeillesztett panelek.

A káva ennek köszönhetően egészen minimális lesz, elölről pedig matt fekete üveggel borítják, hogy jobban beolvadjon a környezetbe. A készülékek pedig még a jelenlegi csúcsmobiloknál is vékonyabbak lehetnek. 32 és 43 hüvelykes modellekre számíthatunk ezúttal, 260 dolláros ár magasságában.