Végre tanul az iPhone is az Android-telefonoktól

Vágólapra másolva!
Habár az Apple egykor ténylegesen úttörőként vezette az okostelefonos piacot, mind szoftver, mind pedig hardver tekintetében, az utóbbi években az figyelhető meg, hogy inkább követi az androidos termékeket. Ez a trend nem változott meg az új iOS 14-gyel sem.
Vágólapra másolva!

Persze, mondhatjuk, hogy vállalat sosem volt az elkapkodott újítások híve, jellemzően azt építette be a készülékeibe, amiről meggyőződött, hogy működik, és nem csak egy gyorsan múló, többé-kevésbé haszontalan látványújdonságról van szó.

Néhány napja bemutatkozott az iPhone-ok operációs rendszerének, az iOS-nek a legújabb, 14-es számú változata, és ebben az Apple számos olyan újdonságot mutatott be, melyek több esetben már évek óta elérhetők az androidos készülékeken. Habár az Apple minden frissítést igyekszik "forradalminak" beállítani, valójában az iOS ezúttal ismét csak felzárkózott néhány ponton az Android mellé.

1. Minialkalmazások a kezdőképernyőn

Az Apple sokáig ragaszkodott hozzá, hogy az iPhone-okon semmi nem törheti meg a kezdőképernyő egységét, ott bizony egyforma méretű ikonoknak kell sorakozni katonás rendben. Minialkalmazások (widgetek) ugyan egy idő után elérhetővé váltak, de nem kezdőképernyőn, hanem attól eggyel balra lapozva.

Ez most megváltozott, és az iOS 14-ben már kipakolhatjuk a minialkalmazásokat az ikonok közé, azok pedig (az Androidhoz) hasonlóan körberendeződnek a widgetek körül. A minialkalmazások mérete is változtatható, ahogy a konkurens rendszernél már megszokhattuk, azonban az Apple bevezetett azért egy újítást, ami Androidon ebben a formában nem érhető el.

Az iOS 14-ben ugyanis lehetőség van beállítani olyan "okos" widgetgyűjteményt, ami a napszaknak megfelelően változtatja, hogy az adott helyen éppen milyen minialkalmazást jelenít meg, ez pedig hasznos lehet, hiszen nem kell egyszerre többet is kiraknunk, hogy foglalják a helyet az ikonok elől.

Forrás: Apple

2. Alkalmazásindító... vagy valami olyasmi

Az iPhone-ok esetén szintén alaptörvény volt, hogy minden feltelepített alkalmazás ikonja kikerül a kezdőképernyőkre, nem kell külön bemenni az alkalmazásindítóba, és onnan kihúzni a kívánt ikonokat (vagy onnan elindítani az adott appot). Az iOS 14 ebben is változást hoz az App Library bevezetésével, habár itt nem beszélhetünk arról, hogy egy az egyben lemásolták volna az Android működését.

A kezdőképernyőktől jobbra helyezkedik el ez a bizonyos App Library, ami különböző kategóriákba sorolva jeleníti meg a telepített alkalmazásainkat. Ezzel együtt bekerült a lehetőség, hogy elrejtsünk alkalmazásokat a kezdőképernyőkről, így azokat csak az App Libraryban találjuk majd meg, vagy esetleg a kereső segítségével, ami egy jó ideje már szintén alap Androidon.

Azt is meg kell jegyezni, hogy az androidos telefonokon az alkalmazásindító cserélhető, és elérhetőek olyan változatok külsős fejlesztőktől, amik az iOS 14-hez hasonlóan mappákba sorolják az appokat, javítva ezzel az áttekinthetőséget.

Forrás: Apple

3. Cserélhető alap alkalmazások

Az Android esetében alapvetés, hogy a rendszer alapvető alkalmazásainak többségét lecserélhetjük külsős partnerek által fejlesztett appokra. Ettől az Apple eddig elzárkózott, így hiába preferáltuk mondjuk a Google Chrome böngészőt, ha az azon kívül megnyitott linkek mindig a Safarit hozták elő.

Az iOS 14-gyel ez is megváltozik, igaz, egyelőre csak korlátozott mértékben: az alapértelmezett böngészőt és e-mail klienst cserélhetjük majd le. További limitáció, hogy a böngészők esetében az Apple csak a Safari által is használt WebKit alapú böngészőket engedélyezi majd, gyaníthatóan azért, hogy biztosítani tudja a zavartalan működést.

Ez azonban nem tűnik hatalmas problémának, a Chrome, a Firefox és az új Microsoft Edge is használható lesz a jelenlegi információink szerint.

Forrás: Origo

4. Kép a képben

Az Android már szintén hosszú évek óta tudja a kép a képben módot, vagyis amikor egy videót lekicsinyítva nézhetünk, miközben mást csinálunk a telefonon. Ez most megérkezett iOS 14-re is, így mostantól az iPhone felhasználói is vidáman lekicsinyíthetik a videót, és közben kezelhető marad a kezdőképernyő vagy más alkalmazás.

Az Apple elég ügyesen oldotta meg a dolgot, ugyanis a kicsinyített kép mérete változtatható a sarkainak a kihúzásával, ráadásul el is rejthetjük a lejátszót, ha csak a hangot szeretnénk hallani. Mondhatjuk tehát, hogy habár a funkciót tekintve ismét csak felzárkózott az iOS, viszont a megvalósítás nagyon átgondoltnak és profinak tűnik.

Forrás: Apple

5. Siri nem foglal többé teljes képernyőt

Az Apple beépített mesterséges intelligenciás asszisztense, Siri, nagyon sokat fejlődött az elmúlt években, rengeteg funkcióval bővült, és egyre okosabbá vált. Egy dolog azonban nem változott: ha előhívtuk az iPhone-on, akkor egy teljes képernyőt elfoglaló alkalmazás jött be.

Ez alaposan megváltozik az iOS 14-ben, ugyanis a frissítéstől kezdve már csak egy kis ikon jelenik meg az éppen használt alkalmazás fölött, ami jelzi, hogy Siri éppen aktiválódott és figyel ránk. Ez pedig nagyon hasonlít arra, ahogy a Google Asszisztens működik már jó ideje az androidos készülékeken.

Mindenesetre egy apró, de hasznos újdonságról van szó, ami minden bizonnyal kényelmesebbé teszi majd az iPhone felhasználóinak életét.

Forrás: Apple

6. Fordító alkalmazás

Valószínűleg senkinek nem kell bemutatni a Google Fordítót, ami már évek óta elérhető a weben és okostelefonos alkalmazásként is. Az iOS 14-gyel az Apple is elhozza nekünk a saját fordító alkalmazását, ami ehhez nagyon hasonlóan működik: be kell írni vagy diktálni a szöveget, kiválasztani a nyelvet, a program pedig igyekszik lefordítani nekünk.

Azonban látható, hogy az Apple hosszú ideig még lemaradásban lesz a Google-lel szemben: egyelőre még csak 11 nyelvet ismer, míg a konkurencia már több mint 100 nyelvre fordítani (igaz, némelyikre inkáőbb kisebb, mint nagyobb sikerrel).

Forrás: Apple

7. Engedélyek az alkalmazások telepítésekor

Az Apple mindig is büszke volt arra, hogy mennyire komolyan veszi a biztonságot, és nem él vissza a felhasználók személyes adataival. Erre a témakörre most különösen ráfeküdt az Apple, épp ezért tűnik némileg viccesnek, hogy csak most kerülnek be az engedélykérések a rendszerbe.

Az iOS 14-ben már az App Store-ból telepítéskor látni fogjuk, hogy az adott alkalmazás a telefonunk milyen részeihez, funkcióihoz, adataihoz kér hozzáférést. Mindez az Androidban már szintén évek óta alapvető, a Google folyamatosan csiszolta, fejlesztette ezt a lehetőséget, így egyre inkább úgy tűnt, hogy igyekszik figyelni a privát szféránkra.

Forrás: Apple