Hamarosan itt az Apple AirPods Studio fejhallgatója

2020.05.26. 19:43

Állítólag még az idei első félévben befut az Apple első saját fejhallgatója, az AirPods Studio.

Egy ideje már pletykálják, hogy az Apple hamarosan előáll az első saját márkás Apple fejhallgatójával, amelynek a neve az utóbbi szó-beszédek alapján AirPods Studio lesz. Eddig úgy tűnt, hogy az év vége felé érkezhet, de a jól értesült források már azt állítják, hogy még az első félévben befut a termék.

Forrás: gsmarena

Egy elemzés szerint ráadásul már el is indult a Studio verzió sorozatgyártása, és a bejelentésre valamikor júniusban kerítenek majd sort. A MacRumors szerint konkrétan a WWDC-n, a hónap vége táján. Nem kizárt azonban, hogy egy külön eseményen jelentik be, hogy ne vonják a figyelmet a fejlesztőknek szóló dolgokról.

Eddig 349 dolláros vételárat emlegetnek, cserélhető fejpántokkal és fülpárnákkal. Állítólag szenzorok figyelik majd a viselést is, és ha valaki fordítva teszi fel a fejhallgatót, akkor az megcseréli majd a bal és a jobb csatornákat.