Hamarosan új fej- és fülhallgatót is hozhat az Apple

Vágólapra másolva!
A jelek szerint a Beats márkanevet szépen lassan pedig nyugdíjba küldi az óriás.
Vágólapra másolva!

Folyamatosan gyűlnek a bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy az Apple hamarosan bemutat egy saját fejhallgatót. Jon Prosser információi szerint az Apple a 2020-as WWDC-n, júniusban rántja le a leplet erről a termékről, egy digitális konferencián. A fejhallgató állítólag a Bose 700-ra hasonlít majd, ezt az iOS 14 kódja is megerősítette. A fejhallgató B515 kódnévvel és 350 dollár körüli árazással érkezhet.

Forrás: Unsplash

Prosser forrásai azt is tudni vélik, hogy jön a B517 kódnevű AirPods X, ami alapvetően az AirPods Pro Lite, sportra és edzésre fejlesztve. Ennek az ára 200 dollár lehet, és szeptemberben jelenhet meg a boltokban.

Több forrás is úgy tudja, hogy ezzel egyszerre az Apple az AirPods széria bővítésével lassan nyugdíjazná a Beats márkanevet. A céget 2014-ben vette meg az Apple 3 milliárd dollárért.