Készül az Amazon játékstreamelője

amazon crucible videojáték
Crucible
Vágólapra másolva!
Tempo kódnéven fut a Google Stadia riválisa.
Vágólapra másolva!

A játékmenet élő közvetítésére használt Twitch felvásárlása után újabb típusú játékstreamelési iparba is be kíván törni az Amazon. A The New York Times beszámolója szerint májusban elérhetővé válhat az elsősorban a Google Stadia riválisának szánt, jelenleg Tempo néven futó szolgáltatásának korai előzetese.

Crucible Forrás: Amazon Studios

A Tempo részleteit egyelőre homály fedi, azonban az alapvető recept az, hogy a játékosok az Amazon szerverein futó játékokkal tudnak majd játszani az otthoni eszközeiken, a képüket és a hangjukat egy videofolyam formájában kapják meg.

New World Forrás: Amazon Studios

Ha minden jól megy, akkor a szolgáltatás egyik első játéka az Amazon Studios által fejlesztett Crucible lesz, amely egy csapatközpontú, science-fiction környezetben játszódó, multiplayer cím. A játéktérben két csapat mérkőzik majd meg egymással, az egyik emberi, a másik földönkívüli karaktereket irányít, mindkét faj egyedi fegyverekkel és képességekel bír.

A Tempo másik korai játéka a szintén saját fejlesztésű New World lesz, amely egy alternatív 17. századi környezetben játszódó MMORPG, jelenleg májusra várt megjelenéssel.

PC-re mindkettő elérhető lesz klasszikus formában is, a konzolos verzióikról egyelőre nincs információ.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!