Az amerikaiak nehezen képzelik el az életet gyors internet nélkül

Vágólapra másolva!
Az amerikai háztartások 76 százaléka találná nagyon nehéznek az életet a szélessávú elérés nélkül.
Vágólapra másolva!

A koronavírusjárvány idején a távmunka és a távoktatás miatt kifejezetten fontos a gyors internetelérés, és ez a helyzet is megmutatta, hogy a legtöbb alapvető szükségletnek tartják már az internetkapcsolatot. Erre világított rá egy tanulmány is, ami 2019 utolsó negyedévében vizsgálta az amerikai háztartásokat.

Forrás: Wallup

A vizsgálat során megkérdezett amerikai háztartások 76 százaléka szerint nagyon nehéz lenne az élet a szélessávú kapcsolat nélkül, és 60 százalék előbb mondaná vissza az összes TV-előfizetését, mint, hogy lemondjon az internetről.

Míg egykor internet járt akciósan a tévécsomagok mellé, addig mostanra szó szerint megfordult a helyzet. Egyes tanulmányok szerint sokan már le is mondták a kábeltévét a streamingszolgáltatások javára, ugyanakkor a jövőben lehet, hogy át kell gondolják az előfizetési szokásaikat, ugyanis a streamingpiac annyira töredezett kezd lenni, hogy lassan 3-4 előfizetésre is szüksége lesz annak, aki semmilyen exkluzív tartalomról nem szeretne lemaradni.