Későbbre halasztották a Computexet

computex
Computex 2019
Vágólapra másolva!
Ráadásul öt helyett háromnapos lehet majd a kiállítás.
Vágólapra másolva!

Hivatalosan is elérte a koronavírus miatti bonyodalom a világ legfontosabb számítógépes kiállítását. A tajvani Computex 2020 a jelenlegi álláspont szerint ettől függetlenül nem marad el, azonban június 2–6. helyett a rendező TAITRA szeptember 28–30. között kívánja megtartani, a remények szerint addigra megfelelő mértékben helyreáll a világ rendje.

Computex 2019 Forrás: Computex

Ebből fakadóan nem csak eltolva lett a kiállítás, de jelentősen rövidebb is lehet, öt helyett csak három nap áll majd a kiállítók rendelkezésére a termékeik és terveik bejelentésére. A Computex elhalasztása erősen kellemetlen a show számára, hiszen az AMD, az Intel és az NVIDIA is csendesek voltak eddig, valószínűleg elég sok mindenről szerettek volna beszélni a nyár elején.

Másrészt viszont lehet, hogy a gyártási és tervezési nehézségek, továbbá a globális keresleti-kínálati helyzet miatt jobb lesz számukra is a szeptember végi Computex a fontos termékek bejelentésére.

Természetesen fennáll a lehetőség, hogy végül teljesen elmarad az idei Computex, ez kizárólag attól függ, hogy sikerül-e időben és globálisan megfékezni a koronavírust.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!