Újabb klasszikus Nokia újult meg

nokia 5310
Nokia 5310 (2020)
Vágólapra másolva!
Viszont az eredeti 5310 több tekintetben is jobb az újnál.
Vágólapra másolva!

Az első 5G-s mobiljának bejelentése mellett a HMD Global többek közt folytatta a hagyományát, hogy minden évben felújított változatot készít az egyik ikonikus Nokiából. Idén a 2007-es Nokia 5310 XpressMusicra esett a választás, elsősorban a harmincas éveik elején járók érezhetnek nosztalgiát a készülék iránt.

Nokia 5310 (2020) Forrás: HMD Global

Viszont az eddigi felújított mobilokhoz képest az új 5310

nem egyértelmű előrelépés az eredetihez képest.

A kijelzője szinte észrevehetetlen mértékben nőtt, háromtized hüvelyk plusszal 2,4"-es lett, de a felbontása maradt 240×320 pixel. Emellett az elődhöz képest négy helyett csak két sávon (GSM 900/1800) támogatja a 2G-s mobilhálózatokat, a 3G/4G-t pedig az új modell sem ismeri, így mobilnetezni és navigálni nem kell vele.

Ha ez nem lenne elég, akkor az elődhöz képest a hátlapi kamerája 2 MP-es helyett csak 0,3 MP-es, a beépített háttértára pedig 30 MB helyett csak 16 MB. Memóriakártyás bővítésre mindkét mobilban van lehetőség.

Ugyan a felújított telefon modern szoftvert futtat, plusz van a hátulján zseblámpaként is használható LED-es vaku, de végső soron az eredeti 5310 egy jobb mobilnak tűnik.

Az elméletileg még márciusban megjelenő Nokia 5310 (2020) egyetlen mentsége, hogy kártyafüggetlenül 39 euróba, durván 14 ezer forintba kerül majd.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!