Szerdán bemutatkozik a PlayStation 5 hardvere

sony playstation 5 játékkonzol
Így néz ki a PlayStation 5 fejlesztői készlete
Vágólapra másolva!
A Microsoft után a Sony is beszélni fog a technikai részletekről.
Vágólapra másolva!

Váratlan izgalmakat hozott a következő generációs konzolok iránt érdeklődők számára a hét, a Microsoft Xbox Series X hardverének hétfői bemutatását követően végre kiderül, hogy milyen komponensek dolgoznak a Sony PlayStation 5-ben.

Így néz ki a PlayStation 5 fejlesztői készlete Forrás: Let's Go Digital

A vállalat egy a PlayStation blogon keresztül élőben közvetített prezentáció formájában fogja leleplezni az új konzoljának a hardverét, magyar idő szerint délután ötkor kezdődik majd a performansz.

Az előadást Mark Cerny, a konzol vezető mérnöke tartja majd, így a jelek szerint a Sony abban is a Microsoft által kitaposott utat követi majd, hogy kifejezetten technikai jellegű bemutatóra kell számítani, nem maguk a játékok lesznek a fókuszban.

Akiket a technikai részletek helyett a játékok érdekelnek, azoknak jobb alacsonyan tartaniuk az elvárásaikat, ezekről valószínűleg később lesz szó.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!