Bill Gates előre megjósolta a koronavírus-járványt, de senki nem figyelt

Vágólapra másolva!
Már 2015-ben arról beszélt Gates, hogy jobban kell tartanunk a vírusjárványoktól, mint a nukleáris fegyverektől. Többször figyelmeztetett, hogy az emberiség nem áll készen. 
Vágólapra másolva!

Bill Gates nemcsak a Microsoft egykori alapítója és a Föld leggazdagabb embereinek egyike, hanem filantropikus tevékenységén keresztül nagyon sokat tesz a legnagyobb humanitárius problémák megoldásáért is. A napokban több helyen is emlékeztették az embereket arra, hogy Bill Gates a koronavírushoz hasonló világjárvány kitörését már 5 évvel korábban megjósolta, de senki sem figyelt rá.

Forrás: Business Insider

Itt van például egy videó, amit több mint 7 millió alkalommal néztek meg az emberek, és most ismét népszerű lett. Bill Gates ebben, 2015-ben magyarázza el, hogy miért kell manapság jobban félnünk a vírusoktól, mint a nukleáris fegyverektől.

Persze nem Bill Gates az első, aki ilyen világjárványra figyelmeztetett. Sok tudós és egészségügyi szakember régóta próbálja felkelteni a vezetők figyelmét a vírusok jelentette veszélyekre. Kétségtelen azonban, hogy a tech ágazatban Bill Gates a leghangosabb ilyen szempontból, mégsem figyeltek rá, nem hallgattak a figyelmeztetéseire – pedig nem ez volt az egyetlen alkalom, amikor erről beszélt.