Hivatalosak az Xbox Series X specifikációi

microsoft xbox series x játékkonzol
Ez az AMD által fejlesztett rendszerlapka az Xbox Series X agya
Vágólapra másolva!
Elég izmos egyszerre négy Xbox One S játék futtatásához.
Vágólapra másolva!

Váratlan lépést téve a Microsoft leleplezte a tervei szerint továbbra is idén ősszel elérhetővé váló Xbox Series X következő generációs játékkonzol fő specifikációit, továbbá beszélt a mögötte megbújó szoftveres technológiákról is, amelyek segítenek majd ténylegesen kihasználni a hardver képességeit.

Így néz ki robbantott nézetben az Xbox Series X Forrás: Microsoft

A vállalat szerint a termékben nyolcmagos, AMD Zen 2 architektúrás processzor dolgozik, amely támogatja SMT technológiát is, így összesen 16 futtatói szál áll rendelkezésre. A fejlesztők kaptak a központi egység kapcsán egy érdekes választási lehetőséget: vagy nyolc magon és 3,8 GHz-en futtathatják a játékaikat kikapcsolt SMT mellett, vagy nyolc magon és bekapcsolt SMT-vel, de csak 3,6 GHz-en.

A Microsoft szerint a fejlesztők java első körben az egyszerűbb munka miatt inkább az első opcióra szavazott, de idővel áttérnek majd a bekapcsolt SMT-re, hiszen így 20-30 százalékkal jobb teljesítmény üti a markukat.

Ez az AMD által fejlesztett rendszerlapka az Xbox Series X agya Forrás: Microsoft

Természetesen a videovezérlőről is ejtett pár szót a Microsoft, egy RDNA2 architektúrás Radeonról van szó, 3328 shader egységgel, hardveresen gyorsított sugárkövetéssel. Ez nagyon hasonló teljesítményt nyújt, mint az NVIDIA GeForce RTX 2080, papíron 12 teraflops teljesítményről beszélünk.

Olyan erős a konzol, hogy képes egyszerre négy Xbox One S játékot futtatni.

Memóriában sem fog szűkölködni az új Xbox, összesen 16 GB van belőle egy 320 bites memóriasín végén, ráadásul 14 GHz-es tempójú GDDR6 típusról beszélünk. A kialakítása viszont aszimmetrikus: 10 gigabájtnyi memória 560 GB/s átviteli sebességre képes, míg a maradék 6 GB esetében 336 GB/s a tempó. A teljes memóriából a játékfejlesztők 13,5 GB-ot használhatnak fel, a maradékot fenntartja magának az operációs rendszer.

Fekvő tájolásban is használható lesz az Xbox Series X Forrás: Microsoft

Az elmúlt időszakban a Sony és a Microsoft is azt állította, hogy drámaian felgyorsul majd az új konzolján a játékok betöltése. Most végre az Xbox Series X esetében kiderült, hogy mi a helyzet a háttértárral: a gépben 1 terabájt kapacitású, egyedi fejlesztésű SSD dolgozik, garantáltan legalább 2,4 GB/s átviteli sebességgel.

Akinek ez nem lenne elég, az egy memóriakártyára hasonlító, külső SSD-t a gép hátuljába bedugva további 1 TB helyet kaphat.

Mindez azonban csak a történet egyik fele. Az Xbox Series X nem egy konzolos kinézetű dobozba zárt PC, a Microsoft és az AMD rengeteg egyedi módosítást végeztek el annak érdekében, hogy ki lehessen hozni a hardveréből a maximumot.

Ezzel a memóriakártyára hasonlító, 1 terabájtos külső SSD-vel lehet majd bővíteni az Xbox Series X villámgyors háttértárát Forrás: Microsoft

Erre jó példa a megosztott GDDR6 memória: tényleg gyors, ám emellett a Microsoft kitalált egy robusztus és automatikus memóriakezelő rendszert annak érdekében, hogy ténylegesen ki lehessen használni a benne rejlő potenciált. Hasonló történt az SSD-vel is; gyors, de a textúrabetöltési teljesítményt és az eközben fellépő memóriahasználatot okos optimalizációkkal minimalizálták.

Végül a játékosok annak is örülhetnek majd, hogy az Xbox Series X esetében feltűnően alacsonyabb lehet a gamepad beviteli késleltetése, továbbá az adaptív képfrissítési sebességet nem támogató monitorokon és tévéken is megszabadulhatnak a képkockák szétesésétől.

Visszafogott az Xbox Series X hátoldali portválasztéka Forrás: Microsoft

Egyelőre nem világos, hogy a fontosabb hardveres részletek tisztázása után mikor érkeznek új információk az Xbox Series X képességeit kihasználni képes játékokról, feltehetően ezt a témát kívánta kifejteni a törölt E3 2020 kiállításon a Microsoft.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!