Megint új királyt koronázott a DxOMark

Vágólapra másolva!
Holtversenyben áll a DxOMark kamerás toplistájának az élén az Oppo Find X2 Pro.
Vágólapra másolva!

Az Oppo nemrég dobta be a mélyvízbe a Find X2 Pro csúcsmobilját, amelyet a DxOMark szakértői is leteszteltek. Arra jutottak, hogy ez a mobilfotózás új királya, de ezúttal holtversenyben. Ugyanannyi pontot ért el ugyanis, mint a Xiaomi Mi 10 Pro: összetettben 124, fotózásban 134, videózásban 104 pontot.

Forrás: DxOMark

A teszteket azonban még egy előszériás modellel végezték el, vagyis nem zárható ki, hogy lesznek még javítások, változtatások. Bár áprilisban a vásárlók is ezt a firmware-t kapják a mobilt mellé, de később további fejlődésekre lehet számítani, vagyis az Oppo végleg beelőzheti a Xiaomit.

Vannak persze különbségek az azonos pontszám ellenére. Zoomban és textúrában a Mi 10 Pro meggyőzőbb, az Oppo készüléke pedig inkább kiegyensúlyozott minden téren. A különbségek persze egészen minimálisak.