Folytatódik a Cortana kivezetése

cortana xbox microsoft
Vágólapra másolva!
Eltűnik a Microsoft Launcher androidos indítóból is.
Vágólapra másolva!

A hat évvel ezelőtti bevezetése idején a Microsoft nagy reményeket fűzött az Apple Sirivel, az Amazon Alexával és a Google Asszisztenssel rivális Cortanához, ám az soha nem tudta kivenni a szelet az említettek vitorlájából, hiába építették be a Windows Phone 8.1, a Windows 10 és a Windows 10 Mobile rendszerekbe, vált külön appként elérhetővé iOS-re és Androidra.

Cortana Forrás: Microsoft

A sikertelensége láttán a Microsoft szokásához híven kegyetlenül leszámolt vele: a jövőben csak üzleti ügyfeleknek kínálja majd különféle célokra a képességeit, a fogyasztói piacon pedig már megkezdődött a fokozatos kivezetése. A Cortana hivatalosan még a fénykorában is csak néhány országban volt elérhető (hazánk nem volt köztük), idén pedig nagy csendben eltűnt a brit, ausztrál, német, mexikói, kínai, spanyol, kanadai és indiai mobilappos áruházakból.

Hamarosan a kiindulási piacaként szolgált Egyesült Államokban is megkezdi a búcsúzkodást, április végén kikerül a Microsoft Launcher androidos programindítóból.

A Microsoft szerint ettől függetlenül a dedikált Cortana app telepíthető marad az App Store-ból és a Play Áruházból az USA-ban, de arról csak találgatni lehet, hogy ez meddig marad így.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!