Megújult a Huawei kettéhajtható mobilja

huawei mate xs okostelefon
Huawei Mate Xs
Vágólapra másolva!
Számos reszeléssel javított az első kiadáson a vállalat.
Vágólapra másolva!

Elkezdtek befutni az eredetileg a Mobil Világkongresszusra szánt termékbejelentések, a Sony Xperia 1 II után a Huawei is előállt az idei zászlóshajó készülékével. A kettéhajtható kijelzős, 6,6 hüvelykes telefonként és 8 hüvelykes tabletként is használható Huawei Mate Xs a tavalyi Mate X továbbfejlesztett változata.

Huawei Mate Xs Forrás: Huawei

Ennek megfelelően nincsenek óriási különbséget a régi és az új változat között. A talán legfontosabb fejlesztés, hogy a mérnököknek sikerült megerősíteniük az OLED kijelzőpanelt, így az sokkal jobban bírja a nyitásokat és a csukásokat, plusz a zsanér mechanikája is sokkal finomabbá vált. A másik számottevő előrelépés, hogy a Huawei Mate Xs-ben már a Kirin 990 rendszerlapka dolgozik, ami egyrészt jobb teljesítményt nyújt az elődjében használt Kirin 980-nál, másrészt pedig már támogatja az 5G-s mobilhálózatokat.

Huawei Mate Xs Forrás: Huawei

A harmadik nagy eltérés a két modell között, hogy az USA-Kína gazdasági háború miatt a Huawei Mate Xs ugyan EMUI 10 felületes Android 10 rendszert futtat, de nem találhatóak meg rajta a Google-féle alkalmazások, például a Play Áruház vagy a YouTube. Ezeket a Huawei alternatív megoldásokkal váltotta ki, a Google pedig a hétvégén nyilvánosan kijelentette, hogy senkinek sem ajánlja az appjainak engedély nélküli telepítését a gyártó eszközeire.

Huawei Mate Xs Forrás: Huawei

A Huawei Mate Xs Magyarországon elsőként a Huawei Experience Store-ban március végétől lesz elérhető, 999 990 forintos ajánlott bruttó fogyasztói áron.

Huawei Mate Xs specifikációk:

  • kijelző becsukva: 6,6"-es és 1148×2480 pixeles OLED
  • kijelző kinyitva: 8"-es és 2200×2480 pixeles OLED
  • 40+8+16 MP kamerarendszer (széles, telefotó, ultraszéles), Leica optika, ToF 3D szenzor
  • HiSilicon Kirin 990 5G rendszerlapka
  • 2G/3G/4G/5G, Bluetooth 5.0, WiFi 6 (ax), NFC
  • USB 3.1 Type-C csatlakozó
  • ujjlenyomat-olvasó a készülék oldalán
  • 8 GB memória, 512 GB háttértár, bővítés akár 256 GB-os Nano Memory kártyával
  • 4500 mAh-es akku, 55W-os gyorstöltés
  • 295 grammos súly
  • méret kinyitva: 161×146×5,4 mm
  • méret becsukva: 161×78 × 11 mm

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!