Laptophiányt okozhat a koronavírus

laptop notebook office internet tattoo
Vágólapra másolva!
Harmadával csökkenhetett az első negyedévben a termelés.
Vágólapra másolva!

A kínai koronavírus világszerte óriási gazdasági károkat fog okozni, hiszen a termékek jókora részét Kínában gyártják, a máshol előállított eszközökben pedig rendkívül gyakran Kínából származó alkatrészek is találhatóak. Ha egyetlen alkatrészből is hiány alakul ki, akkor teljesen leáll a gyártás, függetlenül attól, hogy melyik országban történik az előállítás.

Forrás: Eugene Chystiakov / Pexels

A DigiTimes értesülései szerint a noteszgépes piacnak is alaposan keresztbe tett a koronavírus, a jelenlegi naptári negyedévben a várthoz képest 29-36 százalékkal kevesebb terméket sikerülhet legyártani az ellátói lánc megállása miatt.

A hírek szerint az Apple MacBookokat összeszerelő Quanta próbálja átmozgatni Tajvanra a gyártást, azonban így sem képes teljesíteni a megrendeléseket, ráadásul február végén a hazájában lévő gyárai elkezdhetnek majd kifutni egyes kínai eredetű alkatrészekből.

Az Apple-nél tartva a többek közt az iPhone-okat gyártó Foxconn is nagy bajban van: számos beszállítója és logisztikai partnere még takaréklángon sem ég, a legnagyobb kínai gyárában pedig csak a munkaerő 10 százaléka áll rendelkezésre.

Egyelőre nem világos, hogy a laptopos ipar termelési problémái mennyire lesznek érzékelhetőek készlethiány és áremelkedés képében a fogyasztói piacon.

Érdekességként a világ laptopjainak 90 százalékát Kínában gyártják.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!