Európába jöhet a piros Samsung Galaxy S20

Vágólapra másolva!
Látványos színekben is jöhetnek Európába az új csúcsmobilok, például pirosban.
Vágólapra másolva!

A Samsung Galaxy S20 széria a korai beszámolók alapján remekül sikerült, azonban sokan sérelmezték, hogy elég gyenge a színválaszték. A rózsaszín árnyalatban csak az alapmodell kapható, a Galaxy S20+ pedig szürkében, feketében, kékben vihető. Az Ultra változatnál még szűkösebbek a lehetőségek (fekete, szürke).

Forrás: Weibo

Ice Universe szerint a dél-koreai piacra érdekesebb árnyalatok is jönnek. Lesz például fehér, kék és piros modell is, ezek sokkal élénkebb hatást keltenek, mint az eddig látott modellek.

Míg egyes színek lehet, hogy exkluzív megoldások maradnak a Samsung hazai piacán, addig úgy néz ki, hogy a piros változat Európában is megjelenik. Még jobb, hogy ehhez színben passzoló Galaxy Buds+ is lesz.