Így esik szét a kínai okostelefon-piac

Vágólapra másolva!
A Counterpoint Research szerint az első negyedév 30 százalékkal rosszabb lesz az eddig vártnál.
Vágólapra másolva!

Több elemzőcég is foglalkozott már a koronavírus kínai mobilpiacra gyakorolt hatásaival. Abban mindenki egyetért, hogy rossz hatással van a járvány ennek a szektornak az eladásaira is. A Counterpoint Research szakemberei konkrétan azt mondják, hogy az eddig vártnál közel 30 százalékkal lesznek alacsonyabbak az eladások.

A szakértők 63 milliós eladást jósolnak január és március között, ami jóval alacsonyabb az eddigi 90 milliónál. Ennél is rosszabb, hogy az offline eladások terén éves szinten 70 százalékos visszaesés várható.

Forrás: Hindustan Times

A visszaeső eladások miatt állítólag felhalmozódnak majd a készletek, mindez pedig hatással lesz az új bejelentésekre és a jövőbeli eladásokra is. A gyárak bezárása után legalább 2 hónapba telhet, mire minden visszaáll a régi termelési tempóba.

Az elemzők szerint a legrosszabbul a Huawei járhat, az amerikai tiltás miatt a hazai piacától függ a legjobban. Az Oppo és a Vivo ugyancsak jelentés visszaesést tapasztalhat, a Xiaomi, a OnePlus és a Realme vészelhetik át jobban ezt az időszakot.