Százszoros zoom van a Samsung új csúcsmodelljében

Samsung, Galaxy S20, Ultra, bemutató, csúcsmodell, Android, Okostelefon.
A Mesterhármas: Samsung Galaxy S20, S20+ és S20 Ultra
Vágólapra másolva!
A Samsung csúcstelefonjai már egy jó ideje az Android-univerzum élvonalát képviselik, nemcsak az eladási számokat, de a megépítés minőségét és a technikai megoldásokat tekintve is. Ezért aztán mindig nagy érdeklődés kíséri a koreai cég csúcskészülékeinek bemutatkozását, mint ahogy az idén is történt, amikor is a vállalat stratégiát váltott, és a tavalyi S10 széria után nem S11, hanem S20 szériát jelentett be – az évszámhoz igazítva a csúcstermék típusszámát.
Vágólapra másolva!

Nincs kettő, három nélkül

Egy ideje a Samsung is követte azt az iparági szokást, hogy a csúcskészülékeiből egyből kettőt mutatott be, egy csúcstelefont és egy „szupercsúcs" telefont. Majd pedig tavaly már egyszerre hármat kaptunk az S10-szériából, az S10e egy kisebb, olcsóbb verziója volt az S10-nek, míg az S10+ egy nagyobb, kicsit felturbózott verzió lett.

A Mesterhármas: Samsung Galaxy S20, S20+ és S20 Ultra Forrás: Tech2.hu

Nos, ez a hármas elrendezés maradt idén is, ugyanis a vállalat most bemutatta a Galaxy S20, S20+ és az S20 Ultra készülékeket, jelezve a nevekkel, hogy most nem a csúcskészülék picit könnyített és erősített verzióit kapjuk meg, hanem itt most az lesz, hogy a csúcstelefonnal indulunk és a továbbiak csak erősebbek és jobbak lesznek még annál is.

Galaxy S20 - Az alap

A Samsung Galaxy S20 eleve magasra emeli a lécet. 6,2 colos QHD+ kijelzővel indít, amibe egy 10 megapixeles, F2.2-es optikával rendelkező szelfikamerát fúrtak. Hátul már hármat is találunk egy tekintélyes méretű kameraszigeten. Az egyik egy ultraszéles látószögű, 12 megapixeles darab, a másik egy sima széleslátószögű, a „normál" fotókhoz (12 MP), a harmadik pedig egy telefotó kamera 64 megapixeles felbontással. Ezek a kamerák egymással összehangolva képesek egy hibrid, háromszoros optikai, valamit egy 30-szoros, felbontásalapú zoomra, valamit akár 8K-s videofelvételek készítésére is.
A 64-bites, nyolcmagos processzor támogatásáról 8, vagy 12 GB RAM gondoskodik, belső tárhelyből azonban „csak" 128 GB jár a „belépő" modellhez, ami természetesen IP68-as szabvány szerint por- és vízálló, valamint arc és ujjlenyomat alapján is képes azonosítani a tulajdonosát. Beépített akkumulátora 4000 mAh-s, amivel a Samsung kétnapnyi működést ígér, de egy teljes napot biztosan. Ezt majd egy alapos teszt során megvizsgáljuk.

Az AMOLED kijelző tényleg nagyon szép Forrás: Origo

A legkisebb készülék egyébként 151,7x69,1x7,9 mm-es méretekkel és 163 grammos tömeggel rendelkezik,

ára pedig 324 990 Ft lesz.

S20+

A fejlettebb készülék már 6,7 hüvelykes kijelzőt kapott, amin ugyanaz a 10 megapixeles szelfikamera néz keresztül, mint a kistesónál, hátul viszont már nem három, hanem négy kamera kapott helyet. Illetve egészen pontosan a fent említett három kamera és egy DepthVision, amit az előző csúcsmodellből már ismerhetnek a felhasználók.

Rózsaszínben is kapható Forrás: Origo

Ez a kamera teszi lehetővé a pontosabb fókusz mellett az olyan szolgáltatásokat is, mint a kamerával történő mérés. Ez a készülék egy picit nagyobb, mint az alap S20 (161,9x73,7x7,8 mm és 186 g), de cserébe 4500 mAh-s az akkuja, és rendelhető 512 GB-os háttértárral is.

Induló ára 359 990 Ft lesz, de ez a modell rendelhető már 5G verzióban is 394 990 Ft-tól.

S20 Ultra

A nevéhez híven a Galaxy S20 széria legerősebb versenyzője mindenből a legjobbat kapja. Nagylátószögű lencséje például 108 megapixeles lesz, és ennek a hatalmas felbontásnak köszönhetően akár százszoros zoomra is képes lesz. Ezt persze nem feltétlenül érdemes sokszor kipróbálni, mert a zaj itt már eléggé zavaró lehet, de a lehetőség megvan, és emellett választhatjuk a jóval szebb képeket ígérő, ám a mobilok közt még mindig ritka 10-szeres hibrid optikai zoomot is, ha épp nem tudnánk közelebb menni a témához.

Ha nem is a százszorost, de a zoomot érdemes használni néha Forrás: Origo

A 6,9 hüvelykes kijelzőn átfúrt szelfikamera is nagyobb ennél a verziónál, itt ugyanis 40 megapixeles fotókat készíthetünk magunkról. A méretek is nőttek természetesen (166,9x76x8,8 mm és 220 g), és a RAM is, ami 12 vagy 16 GB lehet, a háttértár pedig 128, 256 vagy 512 GB.

Ez a készülék már csak 5G verzióban készül, az induló ára pedig 484 990 Ft.

Előrendelhető

Aki pedig olyan nagy kedvet kapott valamelyik S20-ashoz, hogy nem bírja megvárni, amíg a boltokba kerül, akár elő is rendelheti őket. Ekkor a hivatalos megjelenés (március 13.) előtt 3 nappal is megkaphatja a készüléket egy ajándék Galaxy Buds+ vezeték nélküli fülessel együtt.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!